2022. augusztus 10., szerda

Đoković királyságának utolsó hete

Novak Đoković tegnap a 373. hetét kezdte meg a ranglista élén, ami egyben, a legjobb esetben is, egy ideig az utolsó lesz. A szerbet jövő hétfőn az élen az orosz Danil Medvegyev váltja, aki majd a negyedik hetét kezdi meg, Đoković pedig lecsúszik a harmadik pozícióra.

E héten a legjobb tízben két változás történt, Nadal megelőzte Cicipaszt, Ruud pedig Alcarazt. Egyre rangosabb a 18 éves Hamad Međedović helyezése is, aki már 407., a jövő héten pedig már a 400-on belül foglalhat helyet. Roger Federer most 50., a következő hétfőn már a 70. hely közelében lesz, öt hét múlva pedig, mivel utolsó pontjait is törtlik, már nem is lesz a listán.

Ide tartozó hír: ismert, hogy Nadal krónikus lábsérülése miatt injekciókkal játszotta végig a Roland Garrost, és egyelőre bizonytalan a folytatást illetően. A spanyol a finálé utáni sajtótájékoztatóján elmondta, amennyiben nem talál más megoldást a problémára, nem lesz képes játszani Wimbledonban, sőt, a profi pályafutása folytatása is kétséges. A mérkőzések előtt a bal lábának idegeibe injekciókat kapott, amelyek miatt olyan érzése volt, mintha folyamatosan zsibbadna a sérült testrész. A héten újfajta kezeléseket fog kipróbálni, ezt követően derül ki, pályára tud-e lépni az év harmadik GS-tornáján. „Ha ezek nem működnek, fontolóra kell vennem egy nagyobb műtétet” – zárta Nadal, aki a tavalyi szezon második felét lábproblémái – pontosabban a lábközépcsont ritka deformációjaként ismert Müller-Weiss-szindróma – miatt hagyta ki.

A nőknél Iga Swiatek előnye a 2. helyezett Anett Kontaveittel szemben óriási 4605 pont, Jessica Pegula először jutott a tíz közé, Coco Gauff már 13., Barbora Krejčiková pedig a 15. pozícióra csúszott le. Először látjuk az 1000-ben a 17 éves Lola Radivojevićet.

Utoljára pózolhatott a Garros-serleggel?
Utoljára pózolhatott a Garros-serleggel?

A legújabb ranglisták, férfiak: 1. Đoković 8770, 2. Medvegyev 8160, 3. A. Zverev 7795, 4. Nadal 7525, 5. Cicipasz 6100, 6. Ruud 5050, 7. Alcaraz 5005, 8. Rublyov 4260, 9. Auger-Aliassime 3995, 10. Berrettini 3805 pont stb. Szerbiai és magyar helyezettek: 31. Kecmanović 1386, 47. Krajinović 1045, 54. Györe 991, 55. Fucsovics 990, 69. Lajović 861 pont stb. Nők: 1. Swiatek 8631, 2. Kontaveit 4326, 3. Badosa 4245, 4. Jabeur 4150, 5. Szakari 4016, 6. Szabalenka 3966, 7. Ka. Pliškova 3678, 8. Pegula 3255, 9. Collins 3255, 10. Muguruza 3060 pont stb. Szerbai és magyar helyezettek: 63. Bondár 1013, 98. Udvardy 688, 99. Gálfi 679, 103. Krunić 632, 138. Jani 456, 125. Danilović 513 pont stb.

POZSONY. – A challenger selejtezője döntőjében: Marozsán–Wessels 6:3, 6:4.