2024. március 29., péntek

Mit keres a pisztoly egy focimeccsen?

Az elmúlt hétvégén lövések dördültek el a csantavéri sportközpontban

A Szabadkai Városi Ligában az elmúlt hétvégén zárult a pontvadászat, a befutó pedig nem is lehetett volna izgalmasabb, a bajnoki cím sorsa ugyanis az utolsó játéknapig nyitott volt: a záróforduló előtt az éllovas višnjevaci Udarniknak 50, a 2. helyen álló szabadkai Elektrovojvodinának pedig 49 pontja volt. A 22. fordulóban a listavezető Udarnik a szomszédos Csantavérre látogatott, és a vendégeknek mindenképpen nyerniük kellett, ellenkező esetben ugyanis riválisuk könnyen megelőzhette volna őket, mivel a villanytelep csapata ugyanabban az időben hazai környezetben lépett pályára. A mindig is nagy rangadónak számító és indulatokat gerjesztő Csantavér–Udarnik bajnokira a várakozásoknak megfelelően nagyon sokan látogattak ki, és természetesen sokan érkeztek Višnjevacról is, mondhatni a fél falu ott volt a csantavéri sportközpontban. A nagyszámú vendégdrukker a szokásoknak megfelelően a játékos-kijárótól jobbra foglalt helyet, és a kék-fehérek hívei csak a miheztartás végett rögtön az érkezéskor kitettek a kerítésre egy kétméretes szerb zászlót (ezzel vajon mit akartak üzenni?), majd azt követően 17 órakor elkezdődött a várva várt mérkőzés. A 13. percben egy hazai védelmi hiba után az esélyesebb vendégcsapat megszerezte a vezetést, ami után elszabadultak az indulatok a vendégszektorban: az örömittas drukkerek petárdákat dobtak a pályára, néhány füstbomba is be lett gyújtva, és nagy döbbenetet keltve a zűrzavarban előkerült egy revolver is, amiből valaki többször is a levegőbe lőtt. A višnjevaciak akciója nagy riadalmat keltett a közelben álló hazai nézők körében, akik között több kisgyermekes anyuka is volt. Szerencsére a hazai biztonsági emberek gyorsan reagáltak az eset után, és szinte azonnal előkerültek a rendőrök is, akik gyorsan elvezették a lövöldöző delikvenst, akinek az sem számított, hogy magánszámát emberek sűrűjében adta elő. Ezt követően már nyugodtabb légkörben folytatódott az összecsapás, amit végül a višnjevaciak 6:2 arányban megnyertek, így a lefújás után az Udarnik szurkolóinak volt oka az örömre, csapatuk ugyanis megnyerte az 2021/2022-s szezont, ők pedig már a helyszínen belekezdtek a rezesbandával tarkított ünneplésbe.

Az eset után felvetődik az emberben a kérdés, hogy a szerbiai sporttörvény megszigorítása ellenére vajon minden rendben van-e a vajdasági sportpályákon, vagy a hamu alatt azért továbbra is izzik a parázs? Hivatalosan ugyan vidékünkön példaértékűek a nemzetek közötti viszonyok, de a futballpályákon ezt nem mindig lehet érzékelni, főleg, ha egy magyar többségű település klubja vív nagy téttel bíró meccset. Néhány éve Tiszaszentmiklóson a tóthfalusi együttest a Marš na Drinu dallamaival fogadták, de a tornyosiak és az adaiak is tudnának mesélni arról, hogy néha milyen légkörben játsszák az idegenbeli mérkőzéseiket a körzeti ligában.

S téved az, aki azt hiszi, hogy az effajta dolgok csak a férfiak mérkőzésein szoktak előfordulni. Erről pedig a magyarkanizsai női fociklubban tudnának mesélni...