2024. április 19., péntek

Magyarkanizsán is lehet eredményesen tanulni

Versenysikerekkel büszkélkednek a középiskolások

A magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont diákjai kiemelkedő eredményt értek el az elmúlt időszakban megrendezett versenyeken, és ehhez Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere csütörtökön gratulált a diákoknak és a pedagógusoknak a Tangazdaságban tett látogatása alkalmával. A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontot sem kerüli el az az általános probléma, hogy évről évre kevesebb a diák, és egyes szakok nem is nyílnak meg, de ez nem szegi kedvét a tanulóknak és a tanároknak sem, sőt sikeresen veszik az akadályokat, és a versenyeken is jól szerepelnek. Az intézmény igazgatónője, Sterbik Ildikó elmondta, hogy a közelmúltban kiváló eredményekkel tértek haza a magyarkanizsai középiskolában tanulók. A belgrádi Műszaki Egyetemen rendezték meg a gépésztechnikus középiskolák szakmai versenyének országos döntőit, ahol Balog Kornél második helyezett lett 3D modellezésben. Felkészítő tanára Tóth Béla. A topolyai „Kralj Petar I” iskolában tartották meg a mezőgazdasági középiskolák országos versenyét, amelyen Szollár Anett második helyezett lett. Felkészítő tanára Mészáros Gellért. A középiskola diákjai sportban is jeleskedtek. Nagybecskereken a 9. Vajdasági Iskolai Ifjúsági Sportolimpián Faragó Ádám és Faragó Tamás második osztályos tanulók cselgáncsban második helyezést értek el. Kísérőtanáruk Pálfi Krisztián volt.

– Iskolánkba az idén is várjuk a végzős nyolcadikos diákokat, mert nálunk fejlődni tudnak, szép eredményeket érhetnek el, és ami nagyon fontos, magyar nyelven tanulhatnak. Várjuk a beiratkozókat a mezőgazdasági technikusi, gépésztechnikusi, számítógépes szerkesztői és a gépjármű-mechanikus szakra – mondta az igazgató.

A diákoknak Fejsztámer Róbert polgármester is gratulált, a pedagógusokkal pedig a fejlesztési lehetőségekről is szót ejtettek:

– A középiskolánk kiváló eredményeket mutat fel. Az elmúlt években a taneszközök fejlesztése és az intézmény felújítása is szépen haladt. A tanárok olyan színvonalat képviselnek, mely bárhol megállja a helyét – mondta a polgármester a Tangazdaságban tett látogatása alkalmával.