2022. augusztus 9., kedd

Önsorsrontók

Ledobatja magunkról a harmincfokos hőség a gúnyát, itt a korai nyár, eközben úgy viszik az emberek a fatelepekről a fát és a szenet, mint a cukrot. A hasonlat helyénvaló, mert ha van tüzelő, akkor elkapkodják; máskor meg ugyanúgy nincs szén, miként cukor sem.

Az üzemanyagár annyira fölkapaszkodott, hogy az állam igyekszik mérsékelni valamelyest. Hasonlóképp a galoppozó cukorárból is lefaragtak. Csak a fáéból nem. És ennek a zűrzavarnak állítólag egy nagy oka van: háború zajlik Ukrajnában. A szenet itthon bányásszák, a cukrot itthon gyártják, a tűzifa szintén hazai, de akkor is. Olyan ez a világpiac, hogy nem kímél senkit, azt sem, akinek van. Mások meg bosszúból nem vesznek, hogy ne legyen.

Így cselekszik az Európai Unió. Büntetni szándékozzák az orosz agresszort azáltal, hogy nem vásárolják az áruját, főként az olajat meg majd a gázt, és már a bejelentéssel úgy fölverik az árat, hogy az eladó többször annyit keres, mint békeidőben. A gyerek néha sajnálatában együtt sír a testvérrel, de hát itt most a büntetettnek nem fáj olyan nagyon, csak a szankcionálók kezdenek pityeregni, kivéve azokat, akik nem hisznek abban, hogy az idén is lesz tél; meg azon keveseket, akik gondolkodnak, a jövőbe is néznek.

Mondhattam volna, hogy kivéve azt az egyet. Bár meg kell hagyni: mások is néhányan szorongva tekintenek a jövőbe, csak épp a magyar miniszterelnök állt ki határozottan a józanság mellett, hogy fölfogja a vihart, egyesek pedig szélárnyékban várták a villámok elvonulását.

Már nem könnyű megállapítani, hogy uniós berkekben aközött folyik-e a küzdelem, hogy tönkretegyék önmagukat, vagy minél kevesebb bajt hozzanak a fejükre, illetve a háborúzót szándékozzák büntetni. Mostanság már a békéről esik legkevesebb szó, sokkal több a megtámadott ország fölfegyverzéséről meg a támadó nagy sikert nem ígérő megbüntetéséről. Az összes energiaimport teljes zárlata nyilván padlóra küldené az egész uniót, Magyarországot mindenképp, a tagállamok egy részét pedig el is ásná.

A leépülő gazdaság, a drágulás miatt bekövetkező versenyképtelenség máris ebbe az irányba indította el Európát. (És mi történik akkor, ha a háború éhínséget hoz Afrikára? Az éhezők pedig új hazát keresnek.)

Jöhet tehát az amerikai palagáz – de nem lesz elegendő –, amit nagy környezetszennyezéssel termelnek ki, és hasonló szennyezéssel és többszörös áron szállítanak ide. A máskor vehemens zöldek pedig fogcsikorgatás nélkül mondanak igent. Állítólag a háborúban mindenki vesztes; úgy tűnik, mégsem. De Ukrajna és Európa biztosan. Így meg végképp, hogy az unió szándékosan tolakszik a szakadék széle felé. Eközben azt hiszi, hogy ő fogja legyőzni Oroszországot?

A századik életévébe lépett Henry Kissinger sokak előtt már ismeretlen. Pedig előrelátó és hatalmas diplomáciai ismeretek birtokában van, egyik könyve a Világrend címet viseli. A hetvenes években volt az Egyesült Államok külügyminisztere, Nobel-békedíjat kapott a vietnami háború befejezésében játszott szerepéért, összehozta az amerikai–kínai csúcstalálkozót, és politikája enyhülést eredményezett a kapcsolatokban a Szovjetunióval.

Alighanem tisztábban lát és jártasabb a diplomáciában, mint Orbán Viktor nélkül az egész unió. Arról beszélt a közelmúltban a davosi csúcstalálkozón, hogy a Nyugat ne próbálja térdre kényszeríteni Oroszországot, mert az az európai kultúra és civilizáció nélkülözhetetlen része, emellett Európa és a világ erőegyensúlyának egyik záloga.

Soros György viszont azt sürgette, hogy a Nyugat most végképp számoljon le Oroszországgal. Szállítsa a fegyvereket Ukrajnának. Az unió azonnal vezessen be embargót az Oroszországból érkező minden energiahordozóra...

Miközben nálunk máris tüzelőt vásárolnak az emberek, meg olcsó orosz gázra alkuszik az elnök, lehet, hogy másutt meg őszre-télre az utcák forrósodnak föl?