2024. március 28., csütörtök
NEMZETEK LIGÁJA

Fájó vereség a rajton

Nem sikerült megvalósítani azokat az elképzeléseket, vagy legalábbis beváltani azokat a reményeket, amelyekről Dragan Stojković a minap Ópázován beszélt a szerb válogatott kapcsán, hiszen a Sasok a Nemzetek Ligája B diviziós nyitómeccsén hazai közönség előtt minimális arányú vereséget szenvedett Norvégiától. A népszerű Piksinek annyiban azért igaza volt, hogy a szerbeknek kell irányítani a mérkőzéseken, hiszen az északiak ellen ez meg is valósult a Rajko Mitić Stadion gyepén, a támadó játék azonban nem volt makulátlan, vagy a túloldali Nyland kapus védései, vagy a pontatlan utolsó passzok miatt. A gólszerzés így nem jött össze – utoljára a hajrában, egy kezezés miatti VAR-ellenőrzésnél is reménykedhettek a házigazdák –, így történhetett meg, hogy amikor Haaland a jobb szélen elfutó Pedersen beadására berobbanva Vanja Milinković-Savić kapujába bombázott közvetlen közelről, azzal már a 26. percben el is döntötte a találkozót.

Stojković szövetségi kapitány a meccs utáni értékelésében próbálta a pozitívumokra terelni a szót, elmondva, a második félidőben látott játék képével elégedett lehet. „Az első félidőben a norvégok sokkal frissebbnek tűntek, mint mi, de a második félidővel elégedett vagyok, semmit sem vethetek a fiúk szemére. Mindig rossz érzés kikapni, de még csak a sorozat elején járunk. Nagy fölényben játszottunk, főleg a második félidőben, és nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, kár, hogy a gól nem jött össze. Minden statisztikai mutató alapján mi voltunk a jobbak, és nem érdemeltük meg ezt a vereséget” – összegezte véleményét „Piksi”.
Szerbia a következő mérkőzését holnap (vasárnap) játssza Szlovénia ellen Belgrádban.

Belgrád: Szerbia–Norvégia 0:1 (0:1)

Rajko Mitić Stadion, 9726 néző, vezette: Raczkowski (lengyel). Gólszerző: Haaland a 26. percben.

Szerbia: V. Milinković-Savić–Pavlović, Veljković (Eraković, 75.), Milenković–Kostić (Radonjić, 69.), Lukić (Grujić, 69.), Gudelj (Jović, 46.), Lazović (Živković, 69.)–Tadić, S. Milinković-Savić, Mitrović. Szövetségi kapitány: Dragan Stojković.

Norvégia: Nyland–Meling, Ostigard, Strandberg, Pedersen–Berge (Daehli, 75.), Aursnes (Thorstvedt, 75.), Odegaard–King (Sorloth, 46.), Haaland (Thorsby, 67.), Elyounoussi (Ryerson, 88.). Szövetségi kapitány: Stale Solbakken.

Haaland gólja döntött a három pont sorsáról (Fotó: Beta/AP)

Haaland gólja döntött a három pont sorsáról (Fotó: Beta/AP)

Eredmények, 1. forduló, A divizió, 2. csoport: Csehország–Svájc 2:1, Spanyolország–Portugália 1:1. B divizió, 2. csoport: Izrael–Izland 2:2. 4. csoport: Szlovénia–Svédország 0:2, Szerbia–Norvégia 0:1. C divizió, 2. csoport: Ciprus–Koszovó 0:2, Észak-Írország–Görögország 0:1. 4. csoport: Grúzia–Gibraltár 4:0, Bulgária–Észak-Macedónia 1:1. D divizió, 2. csoport: Észtország–San Marino 2:0.

Rossi: Lemérhetjük, hol tartunk

A tavaly nyári Európa-bajnokság mellett az elmúlt néhány évtized viszonylatában legnehezebb mérkőzéssorozatára készülhet a magyar labdarúgó válogatott, amely ma (szombaton) Anglia ellen kezdi meg a Nemzetek Ligája A diviziós küzdelmeit. A 3. csoportban az említettek mellett Németország és Olaszország szerepel, így kijelenthető, hogy a fiúk a kontinenstorna után ismét azon az elit szinten mozognak, amire korábban – tartósan hosszú ideig – a múlt században volt csak példa.

A gyorsított menetrend keretében 10 nap alatt négy meccs vár Marco Rossi legénységére, a mai budapesti angol után Cesenában Olaszország, újra a Puskás Arénában Németország, majd másodszor Anglia – Wolverhamptonban – lesz a rivális. Az olasz szakvezető el is mondta a nagy széria előtt, hogy ezek azok a mérkőzések, amelyeken kiderülhet a csapat ereje, most mérhetjük le, hol tartunk. „Egyikük ellen sem könnyű készülni, de talán az angolokra a legnehezebb. A németek és az olaszok játékrendszerét ismerjük, ők nem variálnak sokat, így a kiindulópont megvan” – magyarázta Rossi mester, rátérve a mai összecsapásra. „Az angolok gyakran eltérő formációkban játszanak. Minden eshetőségre fel kell készítenünk a csapatot, ami nem könnyű feladat egy ilyen erős ellenféllel szemben. Ennek ellenére hittel és magabiztossággal készülünk” – fogalmazott az olasz. Kiemelte azt is, hogy a jövő miatt a fiatalok is szerepet kapnak majd a mérkőzéseken, illetve, hogy a rövid idő alatt történő nagy terhelés miatt különösen fontos lesz a játékosok rotálása.

A találkozót a tavalyi Eb-n történt szurkolói viselkedés miatt, az UEFA büntetése nyomán, zárt kapuk mögött játssza a csapat. Az említett cesenai olasz–magyart kedden rendezik.

Nyitókép: Haaland gólja döntött a három pont sorsáról (Fotó: Beta/AP)