2024. április 19., péntek

Hatodik BL-sikerére készül a Győr

2014-től kezdődően, amióta a jelenlegi lebonyolítási rendszer létezik a női kézilabda Bajnokok Ligájában, Budapesten rendezik a legrangosabb sorozat négyes döntőjét, amelynek csak egyszer nem volt résztvevője az elmúlt tíz év kétségtelenül legsikeresebb európai csapata, a Győr. A magyar együttes ráadásul most még a korábbiaknál is fokozottabban élvezheti a hazai pálya előnyeit, hiszen a torna helyszíne a Papp László Sportarénából átköltözött az idei férfi Európa-bajnokságra épített MVM Dome-ba, ami a maga 20 000 fős befogadóképességével a kontinens legnagyobb kézilabdacsarnoka.

Az ötszörös BL-győztes Győr mellett a címvédő Vipers Kristiansand, az újonc Esbjerg és a döntőtornára másodszor kijutó Metz játsszák majd a főszerepet a szombati elődöntőkön és a vasárnapi éremosztókon, felvonultatva a világ legjobb kézilabdázóit, akik többségükben Norvégiából, Franciaországból és Dániából érkeztek – éppen abból a három nemzetből, akik a decemberi világbajnokságon is a dobogón végeztek.

Bár a mérkőzések szombaton és vasárnap zajlanak, a Final Four hétvégéje már pénteken beindult. Ez a nap a játékosok számára elsősorban arról szólt, hogy a média és a közönség rendelkezésére álljanak, de közte azért egy utolsó edzésre is kaptak lehetőséget a Vasas stadionjában. Este megtartották a döntőtorna hivatalos nyitóünnepségét is, amikor az MVM Dome mellett felállított színpadra külön-külön felvonultak a csapatok, a Győr játékosai pedig a ceremóniamesterek kívánságának megadva magukat még énekeltek is egy kicsit az összegyűlt nézősereg szórakoztatására. Az igazi tömegre és hangzavarra viszont nem a stadionon kívül, hanem azon belül kell számítani, amikor a hazai csapat színeiben a sport olyan nagyságai lépnek pályára, mint Stine Oftedal, Anne Mette Hansen, Veronica Kristiansen, Estelle Nze Minko, Lukács Viktória, Fodor Csenge, a kapuban pedig az Esbjerg ellen saját ikertestvére ellen védő Silje Solberg, vagy a visszavonulása előtti utolsó tornáján játszó Amandine Leynaud. 

A Győr három éve nyerte meg legutóbb a sportág legrangosabb klubserlegét – igaz, azóta egy döntő elmaradt a járvány miatt, tavaly viszont csak harmadikak lettek, miután az elődöntőben büntetőkkel maradtak alul a Bresttel szemben. A klub vezetőedzője és eddigi legnagyobb sikereinek kovácsa, Ambros Martín – aki jó érzékkel tavaly elhagyta az orosz Rosztovot és visszatért Győrbe – szerint a lányok hangulatán nem hagyott nyomot, hogy a felkészülésre szánt magyar bajnoki kupadöntőt a múlt hétvégén elveszítették a házi rivális Ferencvárossal szemben.

„Vasárnap nagyon is fájt a vereség, de már előtte is tudtuk, hogy a kupa megnyerése vagy elveszítése semmilyen hatással nem lesz az erre a hétvégére való felkészülésre, a hozzáállásunkra” – mondta a spanyol kapitány. Nem elhanyagolható vérveszteség a Győr számára, hogy a beálló Kari Brattset várandóssága miatt egy ideje már nem bevethető, de Martín szerint Linn Blohm és Crina Pintea remekül tudják helyettesíteni a világ egyik legjobbját. „Nehéz nélküle, de előre számítottunk rá, hogy ez megtörténhet a szezon során, és már vannak mögöttünk jó mérkőzések azóta, hogy kiszállt, szóval teljes mértékben készen állunk. Tudom, hogy a játékosaink többsége mögött rendkívül hosszú szezon áll, hiszen tavaly olimpiát és világbajnokságot is rendeztek, de erős eredmények sorával a hátunk mögött szerintem még van bennünk annyi, hogy itt is mindent beleadjunk.”

Szombaton először 15.15-kor a Győr az Esbjerggel, majd 18:00-kor a Metz a Kristiansanddal mérkőzik meg az elődöntőben. A találkozókat a magyar Sport 1 és a szerb Arena Sport 1 élőben közvetíti.