2024. április 18., csütörtök

Négymillió dináros támogatás

Új mentőautóval gazdagodott az óbecsei Egészségház

Az Egészségügyi Minisztérium támogatásának köszönhetően az óbecsei Egészségház egy új mentőautóval gazdagodott a hemodialízist igénylő betegek szállítására. Az illetékes minisztérium erre a célra négymillió dinárt biztosított.

– A páciensek ezentúl jobb, gyorsabb és kényelmesebb körülmények között utazhatnak majd a kezelésekre Verbászra és Újvidékre. 17 óbecsei személynek van szüksége ilyen jellegű kezelésre, ami azt jelenti, hogy ők minden másnap 70–100 kilométert utaznak, a kezelés helyszínétől függően. Ezért sokat jelent nekünk az új jármű – mondta dr. Slobodan Dimitrov, az óbecsei Egészségház igazgatója.

Az óbecsei egészségügyi intézmény a Tartományi Egészségügyi Titkárság által meghirdetett pályázat támogatásának köszönhetően hamarosan egy új, két szondával ellátott, nagy felbontású ultrahangos készüléket is kap, amely a hasi szervek, a lágyszövetek és a vérerek vizsgálatára is alkalmas. Az új eszköz beszerzését az illetékes titkárság 4 millió 700 ezer dinárral támogatta.

– A jövő hónap elején számítunk az új ultrahangos készülék érkezésére, ugyanakkor várható egy egészségügyi konténer kiszállítása is. Ez a konténer rendelőként működik majd, és ennek megfelelően lesz felszerelve. A tervek szerint az egészségház parkolójában helyezzük el és abban az esetben lép funkcióba, ha megjelenik a koronavírus-járvány – közölte dr. Slobodan Dimitrov.