2022. augusztus 9., kedd

Kortárs költők ékes szószólója

A párhuzamok embere: dr. Turai Laura irodalomkutató, költő

Dr. Turai Laura irodalomkutató, költő, a kortárs irodalom élenjárója, egyben a kortárs alkotók pártfogója, az alkotói élet aktív támogatója. Egy kávé és könyvek mellett beszélgettünk irodalomról, emberségről, barátságról és szeretetről. Sok közös pontot vélek felfedezni: a francia nyelv és irodalom szeretete mellett a család, az igazság és a természet szeretete is közös bennünk. Amiért külön csodálom Laurát, az a valóságos lét a jelen irodalomtörténetében, a bátorság, amivel nyíltan kiáll a kortárs irodalom mellett, a szeretet, ahogyan felkarolja az alkotókat, és az erő, amivel tesz értük. Kitart a felismerés mellett, miszerint szükség van a szellemi áramlásra, fontos felszínen tartani a klasszikus irodalmi műveket, ugyanakkor elénk tárni a modern alkotókat, akik igyekeznek szellemi táplálékkal ellátni bennünket.

Kik a példaképeid a magyar és a világirodalom nagyjai közül, és kit fedeztél fel, kiket emelnél ki a kortárs alkotók közül?

– A magyar irodalom berkein belül Pilinszky költészete volt rám elementáris hatással először, tizenéves koromban. Mintegy imádságként olvastam verseit, főként bánatomban, s rögtön áhítatot, a megbékélés ígéretét, ugyanakkor katartikus erejű érzelmi hullámokat indítottak el bennem. Ez a rajongás máig nem szűnt, 2013-ban a PhD-disszertációmat Pilinszky János költészetéből védtem meg, melyben Simone Weil hatását vizsgáltam a versekben, aki a másik rendkívüli szellemi forrás számomra. A legmeghatározóbb versélményem az Aranykori töredék. Hatalmas remekműnek tartom, a kimagasló kegyelem megmutatkozásának. A szerző, aki a világirodalomból 14 éves korom óta fontos számomra, François Mauriac, a nagy francia regényíró. Amellett, hogy hiteles módon tárta föl a katolicizmus farizeusi vakvágányait, a valódi katolicizmus és a krisztusi lelkület megfellebbezhetetlen érvényessége és hite mellett tett tanúságot az egyébiránt egyáltalán nem olvasmányos kisregényeivel, regényeivel. Magával ragadott az a pontos és szívbemarkolóan emberi, sokszor ördögi lélekrajz, melynek erejével kíméletlenül felboncolja szereplői bensőjét, miközben a végső üzenet mindig egy:  „az isteni kegyelem számára sosincs késő!”

Az ifjú költőnő első verseskötetét dedikálja

Milyen műhelyekben fordultál meg alkotói munkásságod során, hány helyen publikálsz?

– Forgolódni inkább a 20-as éveimben forgolódtam – mivel itthon, Kecskeméten egy apukám és a helyi irodalmi tábor között történt régi konfliktus miatt szisztematikusan és kategorikusan kizár a helyi irodalmi orgánum, így sajnos eléggé el vagyok szigetelve. Egy kis szünet után mostanában készülök megmutatkozni újabb versekkel. Sok helyen publikáltam, és több irodalmi műhelyben jól érzem magam, ha arra vet a sors: a kecskeméti elutasítás után először a Magyar Írószövetség lapjában, a Magyar Naplóban jelentek meg verseim 2006-ban, itt rögtön otthon éreztem magam, befogadtak, majd később más országos irodalmi folyóiratokban, így a Bárkában, a Vigiliában, a Parnasszusban, az Agriában rendszeresen, s egyéb fórumokon (Spanyolnátha, Csillagszálló stb.) jelentek meg verseim. Első antológia-megjelenésem a Használati utasítás című újhullámos kötet volt Turczi István és Reményi József Tamás szerkesztésében. Az év versei című országos antológiában 2019-től jelentek meg verseim, majd nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy bekerültem A századelő költészete című, nagyszabású kortárs irodalmi kötetbe. Az irodalomtudományi publikációim a Gondolat kiadónál, valamint irodalmi folyóiratokban, francia gyűjteményes tanulmánykötetekben jelennek meg.

Jó rálátásod van a mai magyar alkotói életre. Hol kapnak lehetőséget az ifjú és kevésbé ifjú tehetségek a bemutatkozásra?

– Hál’ Istennek Magyarországon jól működnek – meglátásom szerint – az irodalmi műhelyek, online irodalmi fórumok. Itt a helyi, megyei tehetségeket bemutatják, az interneten is számos lehetőség adódik publikálásra. Azt látom, hogy sok a tehetséges fiatal, nehéz dolga van a szerkesztőknek, de aki igazán tehetséges, előbb vagy utóbb feltűnik.

Dr. Turai Laura könyvek és kávé

Életre hívtad a Kecskeméti Lapok Váltóáram című rovatát, bemutatkozási lehetőséget adva az írói vénával megáldott alkotóknak.

– Azért hívtuk létre – hálás vagyok ezért Kozák Polett főszerkesztőnek és a Kecskeméti Lapok szerkesztői gárdájának –, mert sajnos Bács-Kiskun megyében 30 éve nincs olyan irodalmi fórum, ahol befogadnák a helyi tehetségeket. Tehát ez kifejezetten egy regionális vállalkozás, azzal a hiánypótló céllal, hogy a sok elutasítás után Kecskemét és környéke tudjon a saját irodalmi értékeiről, gyarapodhasson általuk. Egy kis rovatról van szó és nyilván nem töltheti be egy irodalmi orgánum szerepét, de arra talán elegendő, hogy kéthetente felcsillantsunk egy-egy kis drágakövet. Persze „nem terem minden bokorban egy Ady Endre”, de nem is az a cél, hogy kéthetente világnagy tehetségeket fedezzünk föl. A beküldött írásokban jóformán mindig találok valami figyelemre méltót, de nem kap mindenki ugyanannyi teret – ebben a különböző irodalmi értékmérő szempontok, az alkotás eredetisége, formai vagy tartalmi igényessége, hitelessége stb. döntenek. Alkalomadtán a szerkesztőség tagjai is hozzáteszik véleményüket, meglátásaikat, s erre szükség is van.

Örülök a visszajelzéseknek, mindkét félnek inspiráló ez. A megjelenés után sokan hálásak a kritikáért, a finom célzásra azért született egy sértődés is, pedig megerősítésnek, az illető ifjú részére inkább útmutatónak szántam.

2006-ban jelent meg első verse, 2010-ben pedig napvilágot látott első kötete, a Mágnesangyal. Címlapján saját illusztrációja szerepel. A kötetet mentora, Dobozi Eszter méltatta: …„Szép és bátor Turai Laura költészete. Bátor, mert van mersze szépnek lenni. Szép, mert visszahódítja a versnek azt a nyelvet, amely egykor érzékeinket megérintve a képzeletet hozta lendületbe. 2018-ban pedig egy érdekes felkérésnek tett eleget: Angelo Minutti olasz szobrászművész alkotásaihoz írt verseket. Közös munkájuk, a kétnyelvű Esplorando un percorso – Felfedező útvonal c. kötet a szoborról készült grafikákkal és a ráhangolódott metafora verssorokkal teljes összhangban vezet az egység közösségébe.

A család mint biztos háttér

Dr. Turai G. Kamil esztéta, Pilinszky-díjas költő lányaként a szellemi táplálék a mindennapok ajándéka volt. Előnyökkel vagy nehézségekkel járt a híres előd a pályádon?

– Inkább nehézségekkel, de sokat kaptam szellemileg, amit gyerekkoromban még nem értékeltem eléggé. Mint korábban említettem, apukám révén itt, Kecskeméten lezárult az út, az ő hibáján kívül. Büszke vagyok rá, hogy kiállt sokak mellett, ezáltal ellehetetlenítve saját helyi irodalmi pályafutását, noha az országosat azért nem. Az én utam szerencsésen alakult, mert Dobozi Eszter neves kecskeméti költőnő rögtön fölkarolt és Szentmártoni Jánoshoz, a Magyar Írószövetség akkori elnökéhez irányított, aki később Mágnesangyal című első kötetemet szerkesztette. Oláh János, akinek halála mélyen érintett néhány éve, másokra odafigyelő, kiváló ember volt, és ő kérdezett rá egy költészet napi hajózáson, hogy van-e már egy kötetre való versem, mert akkor kiadnák. Mivel akkoriban évente csak egy-két verseskötetet publikáltak a Magyar Naplónál, nagy megtiszteltetésnek éreztem.

Horvátországi nyaraláson a család

Négy fiú büszke és boldog édesanyja vagy. Beavatod-e a fiúkat természetjárás után az irodalom rejtelmeibe? Mesekönyv, klasszikusok, vagy kortársak sorakoznak az éjjeliszekrénykén?

– Nagy, és igen sokrétű könyvtáruk van, amit nagypapájuknak köszönhetnek. Népmeséket egészen kiskoruk óta olvasok nekik, A kiskakas gyémánt félkrajcárjától kezdve Benedek Elek meséin át van jópár, amit századszorra is ugyanolyan izgalommal hallgatnak. A kortársak közül kevesen ragadták meg az érdeklődésüket – Kiss Ottó, Berg Judit azonban toplistások. A klasszikusok közül a Pinocchióért odavannak, Török Sándor Csilicsala-meséi is kedvencek. Bízom a klasszikusokban, Weöres Sándor, Tamkó Sirató is sokat szerepel nálunk. Gyanakvással tölt el, hogy lassan már minden kortárs író gyerekszerzővé is avanzsál – sok a színvonal alatti kiadvány, ami arra épít, hogy a gyerekek hétköznapjait dolgozza föl, minden ezen túlmutató mondanivaló nélkül.  

A fiúk értik már anya verseit?

– Van olyan vers, amit kifejezetten legnagyobb kisfiamnak dedikáltam, a most 9 éves Nimródnak. Korainak érzem még, hogy megértsék – nem is próbálkoztam még igazán felolvasni belőlük.

Miért olyan gyakori, visszatérő téma verseidben a halál?

– Nem vettem észre, hogy gyakori téma volna – jó kérdés.  Belegondolva talán egyfajta félelem-metafora, a megfoghatatlan és a nem létező metaforája számomra. Másrészt: a sötétség megjelenítésével a fény ragyogása is élesebbé válik, kiemelő szereppel is bírhat a halál és holdudvara a versek képrendszerében.

A lényeg az apróságban rejlik

Miből merítesz ihletet, mi ragadja meg legjobban a figyelmed?

– Pilinszky teszi föl a kérdést: „érkezhet mondat / akárhonnan?” – a válaszban biztos vagyok: igen. Ebben a kontextusban tehát az ihletforrás bármi lehet. Van, hogy egy fa, egy dallam, de legtöbbször egy érzés vagy érzelem. Mindig mélyebbre kell menni önmagunkban, és ez néha ijesztő, de nem szabad a könnyebbik utat választani, ami sokszor az eszközök csupaszítását, transzformálását igényli. 

Kevés írásjelet használsz, itt-ott egy kérdőjel, hármaspont… Ennek üzenete van?

– A vers benső ritmusa határozza meg az írásjeleket, erre nehéz válaszolni, hogy mit miért is használok – van, hogy több teret ad a versnek a központozás elhagyása, szokatlan használata, ez is egy olyan lehetőség, amit a vers, a szöveg kínál, a kevesebb használattal nagyobb jelentősége is lesz egy-egy írásjelnek.

Előadásaidat hazai és külföldi konferenciákon hallhatják az érdeklődők, írsz, rajzolsz, kutatómunkát végzel, közben felfedezettjeid lelkét is pátyolgatod. További terveid?

Jelenleg a harmadik kötetemen dolgozom. Párhuzamosan több téren vagyok aktív, ahogy tanulmányaim során is így volt a Nápolyban töltött hónapok alatt, vagy az igazi kihívást jelentő belgiumi ösztöndíj éve alatt, ahol párhuzamosan végeztem egy év alatt a kétéves francia irodalomkutatói mesterképzést a Leuweni Katolikus Egyetemen, valamint a doktorimat írtam itthonra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre.

 

Turai Laura versei

A bűbájos gyilkos

Dagadjon széllé a derű
söpörje el a sátánt
(izzítson szét az izom)
— ostor szántson a hátán

itt pap kell és nem varázsló
a varázs oly elomló
öld meg a gyilkost, te gyáva
ősidők óta várja
várja halálra válva

mi biztosítja, hogy élek?
ha keresem partra érek
— mint meztelen csigán a moszat
hordom halálomat...

de mikor a szivárvány pillangóvá válik
s a gazella teste bőrömhöz simul

gyönyörű szomjúság gyilkolja gerincem
s az irgalmatlan semmi hazuggá lazul

(Megjelent: a Spanyolnátha – művészeti folyóiratban, V. évfolyam 2. szám 2008)

 

Nimród

              Kisfiamnak

 I.

Még egyek vagyunk.
Bár merészen követelő tested
már a napsugárba les, míg
az anyaméh örvényeit
poklok gyeplője
marionettként rántaná mint éjek
vérsötét dúdolását, a
semmibe.
Ne félj,
a kegyetlen mostoha,
és a sors ostora
nem ejthet sebet
rajtad soha
csak nézz a napba
mindig, Isten szeme
harcba indít, Nimród,
rendíthetetlen katona.

(Megjelent a Bárka 2014/6-os számában)

 

Polip

Polip volt ebédre

nem moccant nyolc ostora

ó, két kar is elég, csak az a kettő, hova...

hatot belőle lenyeltem

s most már ő öl-el bent engem...

 

Madarak

Megvetettem ágyad, de te ónixsötét

éjek lepedőjébe csavartad lábad

Míg vártalak

fecskék gyűltek láthatatlan

s csőrükben repesve hozták

a képtelenség édes csillag-magvát

kiették a földből, s most szárnyuk mögül előre meredve

hozzák nyelés nélkül

azóta minden este

(Megjelent a Bárka 2009/3. számában)