2024. április 18., csütörtök

Vitéz lélek

Tamási Áron drámáját szülőfalujában mutatja be a békéscsabai színház

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én mutatja be Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját Farkaslakán, az író szülőfalujában a Békéscsabai Jókai Színház.
A színház csütörtöki közleménye szerint a székely népi játékot kifejezetten erre az alkalomra, a Tamási Áron-emlékévhez kapcsolódva újította fel a teátrum, ezzel is tisztelegve a 125 éve született nagy író munkássága előtt. Mint írják, a Vitéz lélek című példázat az újrakezdést ünnepli, és azt mutatja meg, hogy a háborúból hét év után visszatérő, súlyos lelki sebeket hordozó katona, Balla Péter hogyan találja meg a helyét a falu közösségében. Romokon kell építkeznie: szüleit elvesztette, szerelme máshoz ment férjhez, az otthona összerogyni készül. Péter azonban makacs, nem engedi, hogy az események maguk alá temessék. Újjáépíti házát, ahogyan az életének is új fundamentumot készít. Kiss József rendező szerint az előadás fő üzenete „az igaz emberi létezés, a normális élet iránti vágy. A derű szomjúhozása. Hogy a kimondott szó és a kézfogás újra szentség legyen. Hogy az Új Ember születésének tanúi lehessünk.”

A darab párhuzamot von a magyarság trianoni sorstragédiájával, ami után az ország sok sebből vérezve, de újjáépült, és erős nemzetként fennmaradt, nemzeti öntudata erősebb, mint valaha. Ezért fontos a nemzeti összetartozás és az arról való megemlékezés – írta a színház. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját a magyar Országgyűlés 2010-ben törvényben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává.