2024. április 20., szombat

Közösségmegtartó és identitáserősítő hatással bíró esemény

Jövő hétvégén Gyöngyösbokréta és Durindó – Idén is szakmailag kimagasló zsűrik értékelik a produkciókat

Az LVIII. Gyöngyösbokrétának idén több mint 700, népviseletbe öltöző részvevője, míg a XLV. Durindónak 1200 fellépője lesz. Brezovszki Roland, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szakmunkatársa a vajdasági magyar közösség egyik legnagyobb, legtömegesebb rendezvényéről a következőket mondta:

– Ez a tekintélyes fesztivál egy olyan közösségmegtartó és identitáserősítő hatással bíró esemény, melyre már hosszú évek óta mindenki felfigyel. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség egy háttérintézményként segíti a rendezvényt, és igyekszik mindenben a legjobbat nyújtani a fesztivál házigazdájának, a Palics Magyar Művelődési Egyesületnek.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet egyben szakmai partnerei is a nagyszabású eseménynek – hangsúlyozta Brezovszki Roland, majd hozzátette:

– Kiemelném, hogy idén először kerül megrendezésre a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál is egész Kárpát-medence-szerte, összesen tizenhét helyszínen, ami most egybeesik a Gyöngyösbokrétával és Durindóval. Tehát ugyanabban az időben lesz fesztiválhangulat, közös tánc és ének megannyi helyen, melytől a mi rendezvényünk is még kiteljesedettebb és egyedülállóbb lesz. Úgy gondolom, hogy nagyon rangos és nívós eseménynek nézünk elébe – emelte ki a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szakmunkatársa.

– Igyekszünk minden évben olyan szakmailag kimagasló szakembereket hívni a zsűribe, akik nagy hozzáértéssel, magas színvonalon értékelik a produkciókat, amelyeket bemutatnak a táncegyüttesek, a zenekarok, vagy az énekkarok. A Fesztivál Művészeti Szakbizottságának tagjai: Berec-Csizmadia Anna népdalénekes, népiének-tanár, Borsi Ferenc népzeneoktató és -kutató, Furik Rita koreográfus, viseletszakértő, Hézső Zsolt citerás, népzeneoktató, Kelemen Zsolt népzenész, népzeneoktató, Kisimre Szerda Anna néptáncpedagógus, népdalkörvezető, Kiss Zsélykó néptáncpedagógus, koreográfus, Raj Rozália hímző- és viseletkészítő-oktató, Rontó Márta zenetanár, népdalkörvezető, Szabó Annamária népdalénekes, népiének-tanár, Zsuráfszkyné Szabó Judit, örökös Aranygyöngyös néptáncművész, koreográfus, valamint ifj. Zsuráfszky Zoltán, örökös Aranysarkantyús néptáncművész, koreográfus.