2024. április 20., szombat

Támogatják a művelődési egyesületeket

Magyarkanizsa község 2,3 millió dinárt osztott szét

A magyarkanizsai önkormányzat 2,3 millió dinárt különített el a művelődési egyesületek támogatására, ebből összesen húsz, a község területén tevékenykedő egyesület részesült az idén. A szerződéseket szerdán délelőtt írták alá Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármesterével a városházán. Az egyesületek működéséhez elengedhetetlen a különböző forrásokból származó támogatás, hogy hatékonyabban dolgozzanak és esetenként több helyre eljussanak. A polgármester hangsúlyozta, hogy a korábbiakhoz képest mintegy tíz százalékkal nőtt a támogatás összege, de mivel a jelenlegi helyzet, a magasba szökő árak őket is érintik, így azon fognak munkálkodni, hogy az év folyamán még egy pályázatot létrehozzanak számukra, és még egy összeget folyósítsanak az egyesületeknek.

– A község majdnem minden településéről érkeztek pályázók, akik remélem, hogy a továbbiakban is sikeresen folytatják munkájukat, amit mi minden évben támogatunk. Bízom benne, hogy még arra is lesz erejük és lehetőségük, hogy az utánpótlás-neveléssel is foglalkozzanak, hiszen látszódik, hogy a művelődési egyesületeinknél is fogy a tagság, mint a többi civil szervezetnél vagy sportegyesületnél. Nagyon fontosnak tartom a hagyományőrzésen keresztül megmutatni a fiataloknak a kulturális hagyatékainkat, azt, amit az őseink ránk hagytak. Ebből a pénzből elsősorban a működési támogatást szorgalmaztunk, de vannak olyan egyesületek, melyek konkrét programot is belefoglaltak a működési költségbe – magyarázta a polgármester, és azt is elmondta, hogy a kultúregyesületek évről évre biztosítják azokat a színvonalas programokat, melyek a község életét felpezsdítik, így a pályázók mindegyikének van egy kiemelt jelentőségű rendezvénye, melyet támogatnak.

A magyarkanizsai Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület három szakosztállyal dolgozik. Vezetőjük, Erdélyi Tóth Edit is örömét és köszönetét fejezte ki a tagság nevében, és elmondta, hogy pályázatok nélkül szinte lehetetlen a fenntartás és a működés.

– Egyesületünk már 27 éve áll a kultúra szolgálatában. A Cifraszűr népdalkör, a hímzőszakosztály és a tavaly megalakult Rözgő citerazenekar. A tagok száma 35 főre tehető. Az egyesület minden évben sikeresen pályázik az önkormányzat kiírására. Most 240 ezer dinárt kaptunk. Ebből az elengedhetetlen támogatásból a működési költségek egy részét fedezzük, mint a terembérlet és a rezsiköltségek, illetve az egyesület kulturális programjait fedezzük. Ilyen például az Élő népzene rendezvényünk is – mondta az egyesület elnöke.

Megéri majd figyelni az egyesületek vezetőinek a helyi pályázatokat, hiszen ahogyan a polgármester előirányozta, ebben az évben várható még számukra támogatás.