2024. március 28., csütörtök
NEMZETEK LIGÁJA

Komoly erőpróba a katari kaland előtt

Miután tegnap este a Skócia–Ukrajna vb-pótselejtezővel és a Lengyelország–Wales Nemzetek Ligája-összecsapással kezdetét vette a válogatottak nyári seregszemléje, utóbbi sorozat ma már teljes gőzzel beindul, hiszen az összes divizióban pályára lépnek a csapatok, összesen tíz mérkőzést játszanak. A nap számunkra legfontosabb találkozóját a B divizió – első látásra meglehetősen kiegyenlített erőviszonyú – 4. csoportjában rendezik, Szerbia a belgrádi Rajko Mitić Stadionban látja vendégül Norvégiát.

A csapat vélhetően kettős érzelmekkel vág neki a sorozatnak, hiszen a bravúrosan teljesített vb-kvalifikáció miatt természetesen a novemberben rajtoló katari mundiál szerepel a játékosok elsődleges fókuszában. Dragan Stojković szövetségi kapitány, népszerű nevén „Piksi” ugyanakkor az NL-re készülve hangsúlyozta, ezt a versengést is komolyan veszik a Sasok. „Komoly megmérettetésről van szó, amelyben nagy a versenyszellem. Minden mérkőzésen a győzelemért fogunk pályára lépni” – magyarázta a sikeredző Ópázován, ahol a keret összegyűlt a közös felkészülésre. „Korábban még nem voltam olyan helyzetben, hogy tíz nap alatt négy meccset játszottam, de ezzel a kihívással nem csak nekünk kell megküzdeni. Okosan, de nagy önbizalommal kell játszanunk. Minden tiszteletet megadunk Norvégiának, Szlovéniának és Svédországnak, de tudatában vagyunk a saját képességeinknek, ezért nem fogjuk feladni a saját stílusunkat” – részletezte hozzáállását Piksi. Hozzátette, az NL-t nem a katari vb-re való bemelegítésként kezeli, hanem egy önálló sorozatként, ahol folytatni kell az elmúlt időszak jó eredményeit.

A szövetségi kapitány a játékosokról is ejtett néhány szót. Kiemelte, egy részük már hosszabb ideje Szerbiában edzett, és nincs ok az aggodalomra a keretet illetően. „Biztos vagyok benne, hogy mindenki megfelelő motivációval fog játszani, hiszen a nemzeti válogatott meze arra kötelez, hogy minden egyes mérkőzésen teljes odaadással küzdjünk. Komoly profi embereink vannak, akik pontosan tudják, hogyan álljanak a feladathoz” – érvelt Stojković. Hozzátette, számára külön fontos, hogy minden emberéhez bizalommal állhasson. „Meg fogjuk találni az összes pozícióra a megfelelő játékost. A cél világos, Szerbiának az összes mérkőzésen kezdeményezőnek kell lennie, neki kell diktálnia a találkozók iramát, és tőle kell függnie a végeredménynek” – vélekedett.

Szerbia a mai meccset követően vasárnap Szlovéniát fogadja. Jövő csütörtökön Svédországba, az azt követő vasárnap pedig Szlovéniába utazik.

A legrangosabb A divizióban ma a 2. csoport lesz érdekelt, ahol Csehország és Svájc prágai mérkőzése mellett rögtön egy spanyol–portugál ibériai rangadót is rendeznek Sevillában. A C divizió 2. csoportjában Észak-Írország és Görögország nyitómeccse lesz jelentős, hiszen mindkét nemzet szíve szerint eggyel magasabb rangúnak érzi magát, viszont a feljutásra csak egy hely lesz kiadó. Hasonló a helyzet a 4. csoportban, ahol a szintlépésre legesélyesebbnek vélt bolgárok és észak-macedónok csapnak össze. A D-ben Észtországnak kell behúzni a kötelezőt San Marino ellen.