2024. március 29., péntek

Ezer autógyári munkásnak kellene külföldre mennie

Újabb tárgyalási fordulóra utaznak ma Belgrádba a kragujevaci Fiat munkásait képviselő szakszervezeti vezetők, hogy Ana Brnabić kormányfővel és a szakminiszterrel egyezségre jussanak a munkaerő-fölösleggé vált, illetve külföldi munkára irányított dolgozók ügyét illetően. Zoran Stanić, a Függetlenség szakszervezet üzemi elnöke szerint van esély a megállapodásra, mert a kormánynak a munkáltatóval folyó egyeztetéseken sikerült bizonyos haladást elérnie.

Tegnap reggel a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a Fiat Plastic mintegy 300 munkása gyűlt össze a gyár bejáratánál, és amiatt tiltakozott, hogy a cég a munkások és a kormányfő hét eleji megállapodásával ellentétben a tárgyalások idején is folytatja a foglalkoztatottak behívását és döntésre ösztökélését a felkínált megoldásokat illetően. A tiltakozók a nagyjából egyórás megmozduláson előbb hétfőig adtak határidőt a kormánynak, mint egyharmados tulajdonosnak, hogy konkrét megoldásokkal álljon elő, és azt hangoztatták, hogy ellenkező esetben utakat, intézményeket vesznek zárlat alá. (A kormánynak már szerdán megküldték saját javaslataikat, melyek az önkéntesség elvére és a hazai törvények tiszteletben tartására támaszkodnak.) Később érkezett az újabb információ, mely szerint ma ismét találkoznak a kormány képviselőivel.

Ana Brnabić kormányfő a Happy tévében kijelentette, hogy a tegnap reggeli gyülekezésre azért került sor, mert „valaki manipulálta a munkásokat”. Emlékeztetett, hogy hétfőn már tárgyalt velük, de hozzáfűzte, egy-két nap alatt senki sem várhat megoldást. „Pillanatnyilag a gyárnak 2016 munkása van. Mintegy 500-an maradnak, hogy segítsenek az átmeneti időszakban, 500-an munkaerő-fölöslegnek számítanak, nekik a munkáltatóval együtt olyan végkielégítés-csomagot készítünk, amellyel remélhetőleg elégedettek lesznek. Mintegy 1000 munkásnak a cég külföldi gyáraiba kell mennie gyakorlatra és kiképzésre” – magyarázta a kormányfő.

A Függetlenség szakszervezetet vezető Stanić tegnap elmondta: A Stellantis francia–amerikai–olasz konzorcium, amelyhez a Fiat is tartozik, az elektromosautó-gyártásra való áttérés kétévi időszakára Szlovákiába, Lengyelországba, Németországba és Olaszországba küldené a kragujevaci munkásokat egy kevés pénzzel, induláskor 1000, visszajövet 1500 eurót kapnának, amiből lakhelyet sem tudnak bérelni. Maguk nem választhatnak a helyszínek közül, és azt sem tudják még, mikor kellene elmenniük. Mellesleg a szlovákiai és a lengyelországi üzemben nem is gyártanak elektromos autókat, miközben a munkáltató azt hangoztatja, hogy kiképzésre mennének. Igor Anđić, a Függetlenség szakszervezet vezetője sürgette a döntést, mert „a munkások hatalmas nyomás alatt vannak”. Saša Đorđević, az Önálló Szakszervezet elnöke ismételten kijelentette, mindkét felkínált megoldás, a külföldi munka és a munkaközvetítőbe való feliratkozás is nehezen elfogadható a számukra. Đorđe Milojević, a szakszervezeteken kívüli munkások képviselője egységre kérte az embereket, mondván, hogy már nincs mit veszteniük, Zoran Miljković, a Fiat Plastic Önálló szakszervezetének képviselője pedig azt hangoztatta, hogy nem kell elfogadni a felajánlott külföldi munkát, mert erre semmilyen hazai előírás nem kötelezi őket, és nincs garancia arra, hogy ha hazatérnek, itthon részt vehetnek majd a villanyautók gyártásában.