2024. április 19., péntek

Kollektív nyomorimádat

A Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) legújabb felméréséből az derült ki, hogy a szerbiai polgárok zöme még mindig nem szeretne a nyugati világhoz tartozni, a kirekesztettség lehetősége, a rosszabb gazdasági helyzet ellenére az oroszbarát érzelmek erősebbek a rációnál, s nem számít, milyen áron, de ragaszkodnak az emberek a múltban már oly sokszor elhibázottnak bizonyult választáshoz, a háború támogatásához, a Nyugat okolásához mindenért. A közvélemény-kutatás rávilágított, az emberek kétharmadának meggyőződése, hogy a Nyugat tehet arról, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a többség pedig annak is örülne, ha Szerbia felhagyna az európai uniós csatlakozás politikájával és egy Moszkvával szorosabbra fűzött szövetség mellett döntene inkább – arra már nem tér ki a jelentés, hogyan szeretnék ezt az uniót megvalósítani egy olyan országgal, amellyel nem is határos Szerbia, vagy miért lenne jó az, ha sötét foltként maradna Európa térképén Szerbia egy ilyen politikai felállással. A polgárok fele azt mondta, nem érdekelné, ha az Európai Unió ismét vízumkényszert vezetne be Szerbia ellen. Hatvan százalékuk szerint nem demokratikus intézményrendszerre, hanem erőskezű, autoritárius vezetőre van szüksége az országnak, akinek „mindenkinek szót kellene fogadnia”. A megkérdezettek fele a hatalomhoz közel álló médiának hisz.

A legmeglepőbb egy-egy hasonló felmérés eredményében mindig az, amikor az emberek mindenféle logikai gondolkodást nélkülözve kijelentik, hogy az országnak az lenne a legjobb, ami voltaképpen a legrosszabb lenne a számára. A mában ez azt jelenti: szövetségre lépni Moszkvával, elállni az uniós politikától, szankciók veszélyének kitenni Szerbiát is, vízumot bevezettetni voltaképpen a nyilatkozó számára is rosszabb körülményeket hozna, azt, hogy keresete vagy nyugdíja a mainál is többszörösen magasabb infláció következtében semmit sem érne, s hogy arról álmodni sem tudna, hogy külföldre utazzon, mert pénze sem lenne rá, akinek meg lenne, annak hosszú kígyózó sorokban kellene ismét várakoznia a nagykövetségek előtt. Hogy miért bizonyul a polgárok legalább fele számára egy ilyen forgatókönyv csábítóbbnak, mint az, hogy jobb gazdasággal, munkahelyekkel, megélhetési feltételekkel, szabadságjogokkal létezzen egy állam, bizonyára sokunk számára teljesen felfoghatatlan. Még szerencse, hogy a jelenlegi hatalom nem a népakaratnak ezt a komponensét figyelembe véve gyakorolja az államigazgatást, különben már nyakunkon lenne egy következő erőteljes kivándorlási hullám, az a negyven-ötven százalék menne nyugatabbra, amelyik nem imádja, hogy papíron oroszbarátok vagyunk, s ennek következtében éhen halunk.

Sajnos, az ország nem jutott még el arra a pontra, amelyiken jól kivehetően látszik, melyek a hozadékai egy-egy politikai döntésnek. A polgárok nagy része érzelmi kirohanás és nem értelmi megfontolás alapján nyilatkozik. Aztán reméljük, nem mindegyikük megy el a választásokon karikázni.