2024. április 19., péntek

A néptánc és népzene ünnepnapjai

Jövő hétvégén rendezik meg az LVIII. Gyöngyösbokrétát és a XLV. Durindót Palicson

Mint ismeretes, június 11-én és 12-én kerül sor a vajdasági magyar népzenei és néptáncmozgalom legnagyobb és legtömegesebb rendezvényére, az LVIII. Gyöngyösbokrétára és a XLV. Durindóra. A fesztivál házigazdája a Palics Magyar Művelődési Egyesület, amely Szabadka Város Önkormányzata, Palics Helyi Közössége, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett rendezi meg a nagyszabású eseményt.

Az esemény részleteiről és programjairól Csiszár Molnár Annát, a Palics Magyar Művelődési Egyesület elnökét kérdeztük.

– Már pénteken, a nulladik napon számos helyi művelődési esemény várja az érdeklődőket. Este fél héttől veszi kezdetét egy kiállításmegnyitó a palicsi Magyar Művelődési Központban, melyen a szabadkai Gránátalma kézimunkacsoport és a palicsi Csipkebóbita gyermek kézimunkacsoport kiállítása lesz megtekinthető. Mindemellett még egy kiállításra is sor kerül, szintén a művelődési házban, ahol a meghirdetett gyermekrajz-pályázatunk legjobb alkotásait állítjuk ki. Ezt követően hét órától lesz egy műsor a nagyteremben, ahol a Palics Magyar Művelődési Egyesület szakosztályai lépnek fel. Ennek keretében pedig megtartjuk a rajzpályázat díjátadóját is. A műsor után egy előadás következik, úgyszintén a nagyteremben, ahol a Garagulya Teátrum vásári komédiája lesz látható.

Június 11-én, szombaton 33 fellépő tánccsoport érkezik a Gyöngyösbokrétára Vajdaság egész területéről. A táncosok 12.30-kor egy ünnepélyes díszfelvonulással nyitják meg a nagyszabású rendezvényt. Mintegy 800 népviseletbe öltöző résztvevő látványos menettáncát tekinthetik meg a látogatók. Ezután veszi kezdetét a tánccsoportok bemutatkozása a Nyári Színpadon. Ugyanebben az időben lesz a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál Kárpát-medence-szerte, amelybe bekapcsolódik a palicsi helyszín is. Ehhez kapcsolódóan is lesznek programpontok. A táncfellépések a tervek szerint körülbelül fél hétig fognak tartani. A belépés ingyenes. Mindenkit szívesen látunk, és örülnénk, ha minél tömegesebb lenne a nézőközönség is – emelte ki Csiszár Molnár Anna.

A fellépések befejeztével folytatódik a program a Nyári Színpad bejárata felőli oldalon, melyen a Garagulya Gólyalábas Kompánia vásári komédiája lesz megtekinthető. Este nyolc órától szintén a Nyári Színpadon elkezdődik az Örökségünk elnevezésű gálakoncert, a vajdasági zenészek és néptáncosok másfél órás ünnepi fellépése. Ezután kezdődik a táncház egészen hajnalig, a Nyári Színpad bejárata felőli oldalon. Szombaton és vasárnap egyaránt délelőtt tíz órától indul a kirakodóvásár, ahol étel, ital és különféle emléktárgy is vásárolható, mindemellett borfesztivál is lesz a tóparton, a Vigadó felőli sétányon pedig hagyományos kézműves termékek lesznek kiállítva.

Szintén kísérőrendezvény a már említett, pénteken megnyíló kiállítás, ami ugyanúgy szombaton, illetve vasárnap is látogatható 10 és 18 óra között a művelődési házban.

Továbbá egy újabb kiállításra is sor kerül a Vigadó egyik teraszán, Válogatás az elmúlt 10 év fesztivál fotóiból címmel, ahol Baráth Attila, Molnár Edvárd és Szerda Zsófi fotográfiáit lehet majd megtekinteni. Ugyanúgy a teraszon egy viseletkiállítás is bemutatásra kerül, A kupuszinai köténydíszek újragondolva elnevezéssel. A fellépések alatt gyerekfoglalkozásokat is tartanak 14-től 16 óráig a Nyári Színpad bejárata felől, ahol a gyerekek egyebek közt megismerkedhetnek a nemezelés és a fazekasság fortélyaival is.

Vasárnap kerül sor a Durindóra, melynek ünnepélyes megnyitója 10 órakor lesz. A rendezvényen női-, férfi- és vegyes kórusok, szólisták, népzenészek, népi zenekarok (citerások, tamburások, stb.) lépnek fel. Ebben az évben mintegy 120 műsorszámot láthatnak majd az érdeklődők mintegy 1200 fellépővel. Az előadások megszakítás nélkül 18-ig tartanak. Ezzel párhuzamosan délelőtt és délután is tartanak még kísérő gyerekprogramokat, és persze a kirakodóvásár is a helyszínen lesz.

Az esemény a fesztivál lobogójának ünnepélyes átadásával zárul a jövő évi házigazdáknak.