2024. április 20., szombat

Scholz: Putyin felelős a válságért és a drágulásért

lagyimir Putyin orosz elnök és az Ukrajna ellen indított háborúja felelős a Németországban és a világ Ukrajnától távol fekvő térségeiben is érezhető válságért és drágulásért, jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A kancellár hangsúlyozta, hogy Putyin háborúja okozta ezt a válságot, és semmi más.

A háború sok ország számára nagyon messze van, de a következmények nagyon is közel vannak, éhínséggel, az energiaellátás és a biztonság megrendülésével fenyegetnek. Ezeknek az országoknak segíteni kell, mondta Olaf Scholz, aláhúzva, hogy a globális dél feltörekvő demokráciáit meg kell tartani szövetségesnek.

A válság hazai kezeléséről szólva kiemelte, hogy a lakossági terheket csökkentő intézkedések hatásosak, a havi 9 eurós közlekedési bérletért például valóságos roham indult. A csaknem ötven éve legmagasabb, 7,9 százalékos inflációra utalva hozzátette: a kormány egyeztetést kezdeményez a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletekkel arról, hogy mi mindent lehet még tenni közösen az árak alakulása révén kialakult rendkívüli helyzetben.