2024. március 29., péntek

Érvényesült a magyar érdek

Orbán Viktor: Megvédtük a rezsicsökkentést

Megállapodás született hétfő éjszaka az EU-csúcstalálkozón az Oroszországot sújtó hatodik szankciócsomag keretében az orosz olaj Unióba tartó exportjának betiltásáról. A csúcstalálkozón ezúttal is Orbán Viktorra terelődött a nemzetközi médiafigyelem, mivel a magyar miniszterelnök a magyar érdeket szem előtt tartva végig kitartott álláspontja mellett, hogy az orosz kőolaj vezetékes szállítását ki kell vonni a bevezetendő szankció hatálya alól, mivel Magyarország egyelőre nem tudja nélkülözni az orosz energiahordozót.

Orbán Viktor a tárgyalásokat követően hétfőn éjjel Brüsszelből jelentkezve elmondta: „Olyan megállapodást hoztunk tető alá, amely kimondja, hogy azok az országok, amelyek az olajat csövön keresztül kapják, továbbra is a régi feltételekkel folytathatják a gazdálkodásukat”. Hangoztatta: „Megvédtük a rezsicsökkentést, sikerült visszaverni az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, amely betiltotta volna az Oroszországból származó olaj használatát Magyarországon”.

„Van elég bajunk enélkül is. Egekben vannak az energiaárak, magas az infláció, és a szankciók miatt egész Európa egy világgazdasági válság szélén táncol. Ilyen körülmények között kibírhatatlan lett volna számunkra, ha drágább olajjal kell működtetnünk a magyar gazdaságot. Ez felért volna egy atombombával. De ezt sikerült elkerülni” – emelte ki a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök sikeresen érvényesítette Magyarország érdekeit Brüsszelben: az európai uniós csúcson nem fogadták el az Európai Bizottság eredeti olajembargós javaslatát, a csővezetéken érkező kőolaj mentesül a szankciók alól – jelentette ki Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője legújabb videóelemzésében.

A politológus szerint ennek köszönhetően Magyarországon továbbra is fenntartható a rezsicsökkentés és a benzinárstop is, tehát nem a magyar emberek fizetik meg a háború árát, de emellett Európa több országa is jól járt, hiszen a teljes olajembargó elfogadása a régió más országa számára is hátrányos lett volna. A brüsszeli tervek megvalósulása magas munkanélküliséget, ellátászavarokat, élelmiszerválságot, még jobban elszabaduló inflációt eredményezett volna – olvasható az összefoglalóban.

Teljesen érthetetlen Deák Dániel szerint, hogy miért ragaszkodtak ennyire Brüsszelben a teljes olajembargóhoz, hiszen az az európai gazdaság hatalmas visszaesését eredményezte volna. Félő, hogy a következő lépés a gázembargó lenne, amely gyakorlatilag az európai gazdaság halálos ítéletével érne fel – fogalmazott. Kiemelte: az olajembargó év végi bevezetése egyébként várhatóan nem állítja le Oroszország támadásait Ukrajnában, ugyanis az orosz gazdaságnak több évre előre van elegendő tartaléka, ráadásul a meg nem vásárolt kőolajat és gázt el tudja adni másoknak, például Kínának. Tehát az olajembargó bevezetésével Európa rosszul jár, Oroszországot pedig nem állítja meg.

Magyarország garanciákat kapott

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az Inforádiónak nyilatkozva felidézte: noha korábban a versailles-i európai tanácsi csúcson az a döntés született, hogy a szankciós politikát az energiaszektorra nem szabad kiterjeszteni, több mint egy hónappal ezelőtt a bizottság mégis előállt egy olyan javaslattal, ami az orosz olaj importjára megtiltására tett volna lépéseket. Magyarország az első pillanatban egyértelművé tette, hogy ez a javaslat ebben a formában elfogadhatatlan.
A hétfői tanácsülési nap abból a szempontból volt jelentős, hogy sikerült elérni, a vezetéken keresztül történő szállítás kivételt képezzen az olajembargó alól. Orbán Balázs kiemelte: arra is garanciát kapott Magyarország, hogy ha a Barátság kőolajvezetékkel valami történik, akkor máshonnan lehet beszerezni orosz olajat.
Ebben az esetben a tengeri szállításon keresztül kell a kieső mennyiséget pótolni, de ez veszélyhelyzeti kivételnek minősül.
Az elmúlt napokban az ukrán fél több fenyegető nyilatkozatot tett, hogy a Barátság kőolajvezetékkel történhet valami – ha ez tényleg megtörténik, akkor az komoly ellátási problémát okozott volna Magyarország számára és erre is sikerült a garanciában megállapodni. A megállapodást ennek a formájában tudta támogatni a kormány, és így az Európai Unió egységesen tudott dönteni a hatodik szankciós csomag elfogadásáról, ezekkel a kivételekkel – tette hozzá. (Forrás: Mandiner)