2024. március 29., péntek

Régi járművek szerelmesei

Megtartotta éves gyűlését az Óbecse–Törökbecse Oldtimer Klub

A régi járművek szerelmesei gyűltek össze vasárnap Óbecsén és Törökbecsén. Az Óbecse–Törökbecse Oldtimer Klub által megszervezett 11. gyűlésen az óbecsei és a törökbecsei klubtagok mellett több szerbiai és vajdasági településről, illetve Magyarországról is érkeztek vendégek. Az összejövetel résztvevői az óbecsei klubhelyiség előtt gyülekeztek, majd tovább indultak Törökbecsére, ahol ellátogattak a Glavaš-házban lévő városi múzeumba. A program az Óbecse közelében található Halászcsárdában folytatódott, ahol kiosztották a díjakat a legeredetibb, illetve a legszebben felújított oldtimer gépjárművek kategóriájában.

– Az idei összejövetelünknek körülbelül 220-230 résztvevője van, akik mintegy hetven járművel érkeztek. Az időjárás miatt a legtöbben oldtimer autójukkal jöttek, motorkerékpárral csak néhányan. Az óbecsei és a bácsföldvári motorosklub kíséretében jöttünk át Törökbecsére. A legrégebbi gépkocsi egy 1964-ben gyártott Volvo Amazon, aztán van egy 1967-es Fiat 750, illetve egy szintén 1967-ben gyártott Ford Taurus 17M – közölte Szilágyi Attila, az Óbecse–Törökbecse Oldtimer Klub elnöke.

A legalább 30 éves, egészen pontosan a harmincadik évüket már betöltött gépjárműveket minősíthetik hivatalosan oldtimereknek. Szilágyi Attila elmondta, hogy Szerbiában nem számít ritkaságnak a veterán autó, az új törvények miatt azonban egyre nehezebb őket regisztrálni. Ezeknek a törvényeknek a járművek újonnan sem feleltek meg, tette hozzá a klub elnöke.