2024. március 28., csütörtök

Helyben versenyképesek lenni

IT-központot hoznak létre a magyarkanizsai Ifjúsági Otthon épületében

Húszmillió dináros pályázati szerződést írtak alá hétfőn Magyarkanizsán, mely szerződés az informatikai fejlődés lehetőségét célozza meg. Az innovációkkal és technológiai fejlesztéssel megbízott tárca nélküli miniszter kabinetje nyílt pályázatot folytatott le vissza nem térítendő támogatás odaítélésére a szerbiai helyi önkormányzatok innovációs kapacitásai fejlesztésének támogatására létrehozott program keretében. A pályázaton Magyarkanizsa község az OZ smart city Magyarkanizsa elnevezésű projektjavaslattal vett részt. A projektum előirányozza egy ún. IT HUB, azaz egy IT-központ létrehozását a legmodernebb európai előírások alapján, a magyarkanizsai Ifjúsági Otthon épületében. Ennek a sikeres pályázatnak a megpecsételését és a szerződés aláírását követhették figyelemmel a városban, magas rangú politikusok társaságában. Az eseményen jelen volt Nenad Popović, innovációkkal és technológiai fejlesztéssel megbízott tárca nélküli miniszter, Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti frakcióvezetője és Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere. Mindannyian örömüket fejezték ki e fejlesztés kapcsán, ami a közeljövőben, várhatóan az év végére már meg is valósul. Az Ifjúsági Otthonban fiatalok, tanulók, tanárok és vállalkozók jelentek meg, akik első kézből értesülhettek arról, milyen előnyökkel jár ez a sikeres pályázat. Az otthon koordinátora, Ivanović Laura lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az OZ smart city IT HUB és programozó képzésekre pályáztak, ami egy nyugati szintű, nagyon modern infrastruktúrát és felszerelést foglal magába, majd ingyenes programozóképző kurzusokat is tudnak tartani a helyszínen.

Nenad Popović miniszter kifejtette, hogy ez egy kivételes lehetőség Magyarkanizsa számára.

– A nagyvárosok mellett most Magyarkanizsa is felzárkózik a sikeres pályázatnak köszönhetően a számítástechnikai képzések, az innovációk tekintetében. Külön öröm számunkra, hogy a kisebb közösségek is a fejlődés útján haladhatnak. Az idén 2,6 milliárd eurót tud fordítani az állam az ilyen jellegű fejlesztésekre, ami történelmi csúcs. A magyarkanizsai IT-központ létrehozása reményeink szerint ösztönzőleg hat majd a fiatalokra, hogy kihasználják a képzések adta lehetőségeket, és talán ebben a jól fizető ágazatban vállaljanak munkát, ami az itthon maradást is elősegítheti – mondta Nenad Popović.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti frakcióvezetője szerint örömre ad okot a magyarkanizsai esemény.

– Nagy öröm, hogy a miniszter Magyarkanizsára látogatott és hogy megvalósult az az elképzelés, melyről először tavaly augusztusban hallottunk, amikor itt járt. A projektum lényege a fiatalok itthon tartása Magyarkanizsán. Az IT, az informatika, a technológiafejlesztés olyan tevékenységek, melyek megfelelő bérezést is jelentenek, és ezek a körülmények, amelyek a támogatásnak köszönhetően kialakulnak, hozzásegítik a fiatalokat ahhoz, hogy helyben valósítsák meg az elképzeléseiket – mondta Pásztor Bálint.

Fejsztámer Róbert polgármester is örömének adott hangot, és az önkormányzat nevében köszönetet mondott a politikusoknak, hogy személyesen adták át a támogatási szerződést.

– Ez a pályázat informatikai fejlesztésre és infrastrukturális beruházásra vonatkozott, mely eredményeinek már az év végén örülhetünk. A projekten keresztül a fiatalokat szeretnénk jobban bekapcsolni az informatikai fejlesztések világába és egyáltalán az informatikai munkavállalás világába, amit online is lehet végezni. Lehetőséget is biztosít egy olyan térség kialakítására, ami a kezdő vállalkozóknak is jó táptalaj lehet. Országos szinten lesznek összekapcsolva a fejlesztési egységek, így a tudás- és tapasztalatbázis olyan kis közösségekhez is eljuthat mint amilyen Magyarkanizsa, és nem kell nagyvárosokba utazni a tudás és tapasztalat megszerzéséhez.