2024. április 19., péntek
NBA

Végzetes lefagyás a kezdésen

Sorozatban második hétmeccses szériáját nyerte az NBA playoffjában a Boston, amely a bajnoki címvédő Milwaukee búcsúztatása után a keleti alapszakaszt első helyen záró Miamit is a lehető leghosszabb sorozatban ütötte ki, így megnyerte a főcsoportot, és készülhet a bajnoki címről döntő csatára. A floridai ütközeten, mint utóbb kiderült, hamar lejátszódtak a legfontosabb pillanatok, hiszen az első negyedben távolról sokat betliző és közelről sem túl acélosan dobó Heat 32:17 arányban elvesztette ezt a 12 percet, ezután pedig az utolsó dudaszóig futott az eredmény után. Az előző meccsen 47-ig számláló Jimmy Butler ezúttal is feléledt és 35 ponttal volt a meccs legjobbja, elsősorban neki és a 25-11-es dupla duplát teljesítő centernek, Bam Adebayónak volt köszönhető, hogy a hajrában egy nagy futással (85:98-ról 96:98-ra zárkóztak) még volt remény a hazai közönség számára, de a fordítás már nem fért bele az időbe. A diadalmas Celticsnél ezúttal is a három kiemelt ember, Jayson Tatum (26), Jaylen Brown (24) és Marcus Smart (24) termelt legjobban.

A Golden State–Boston nagydöntő európai idő szerint péntek hajnalban kezdődik, jobb alapszakaszmérlege miatt a Warriors kezdi otthon a párharcot, illetve az övé a pályaelőny.

Adebayóék túl nagy hátrányt szedtek össze az első negyedben (Fotó: Beta/AP)

Adebayóék túl nagy hátrányt szedtek össze az első negyedben (Fotó: Beta/AP)

Meccslabdákhoz jutott a regionális ABA-liga fináléjában a Crvena zvezda, miután a piros-fehérek másodszor is legyőzték az örök rivális Partizant. Dejan Radonjić csapata jobban kezdett, közelről és távolról is jól dobva kétszámjegyű körüli előnyt tartottak a meccs nagy részében, főleg a hibátlanul triplázó (5/5) Nikola Kalinićnak (25 pont) köszönhetően. A Partizannak ennek ellenére volt egy komoly fellángolása, amely alatt a negyedik negyed elején még a vezetést is vissza tudta venni (69:71), ám a meccs utolsó perceiben újra a Zvezda volt összeszedettebb és pontosabb.

NBA, főcsoportdöntő, kelet: Miami–Boston 96:100 (a sorozatot a Boston nyerte 4:3-ra). ABA-liga, döntő: Crvena zvezda–Partizan 85:81 (a sorozatban 2:0).