2024. április 19., péntek

Barátságos szerződési feltételek

A szakértők attól tartanak, hogy a Nyugat rossz néven veszi az újabb szerb–orosz megállapodást

Egymást követték az elemzések azt követően, hogy Aleksandar Vučić szerb és Vlagyimir Putyin orosz államelnök vasárnapi telefonos egyeztetése után előbbi bejelentette: Szerbia kedvező feltételek mellett, olajtermék-indexált földgázszerződést írhat alá Oroszországgal, három évre. Vučić magyarázatának értelmében az olajtermékindexet évi 2,2 milliárd köbméternyi földgáz vonatkozásában alkalmazzák, a Szerbia számára szükséges további 800 millió köbméter földgáz áráról pedig a Gazprommal kezdenek tárgyalást. A szakértők szerint az olajtermékindex alapján jelenleg ezer köbméter földgáz 310 dollárba kerül, télen azonban 400–420 dollárba kerülhet. A legtöbb elemző egyetért abban, hogy tekintettel a jelenlegi helyzetre, az Oroszországgal való megállapodás, illetve a későbbiekben aláírandó szerződés kedvező, de egyesek szerint jó lenne tudni, hogy ennek mi lesz az ára, illetve milyen következményei lehetnek, elsősorban a nyugati országok Szerbia iránti magatartása szempontjából.

Jelica Putniković, az Energije Balkana portál szerkesztője a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva elmagyarázta, hogy mint azt az elnevezés alapján sejteni lehet, az olajtermék-indexálás azt jelenti, hogy a földgáz ára a kőolajtermékek világpiaci árától függ. Mint hozzátette, mind a gazdaság, mind a polgárok számára jó hír, hogy Szerbiában nem a nyugat-európai gázpiacokhoz indexált források ára befolyásolja a földgáz árát, de az is, hogy a szerződés három évre szól.

A következő három hónap kulcsfontosságú a gáztározók feltöltése szempontjából, ezért előnyös, hogy múlt héten sikerült megállapodást kötni Magyarországgal az ottani tározók igénybevételéről – emelte ki Jelica Putniković. Mint arra rámutatott, nem tudni, hogy a következő tél milyen lesz, nemcsak a hőmérséklet, hanem a geopolitikai történések szempontjából, így mindenféleképpen kedvező, hogy Szerbia egy baráti ország területén is földgázt tárolhat.

Dr. Nikola Rajaković, a Szerbiai Energetikusok Szövetségének elnöke egyetért azzal, hogy a megállapodás kiváló, főleg a jelenlegi körülményekre való tekintettel. Nikola Rajaković a kőlaj ára tekintetében nem számít drasztikus ingadozásokra a jövőben. A K1 tv műsorában a szakértő arra is kitért, hogy mennyire fontos növelni a megújuló forrásokból származó energia arányát, mert azáltal csökken a földgáztól és a kőolajtól, illetve az egy-egy országtól való függőség.

Amikor nem működik például a pancsovai Azotara, az MSK Kikinda vagy a kragujevaci Fiat, Szerbiának éves szinten, a fűtési idényen kívüli átlagfogyasztást figyelembe véve, nagyjából 2,2-2,3 milliárd köbméternyi földgázra van szüksége, így megtörténhet, hogy csak minimális mennyiséget lesz kénytelen az említettnél magasabb áron vásárolni – emelte ki ugyanebben a műsorban Aleksandar Vlahović, a Szerbiai Közgazdászok Szövetségének elnöke. A múlt év végén is elsősorban a Pannon hőerőművek, a Szerbiai Villanygazdaságban kezdődő problémák következtében megnövekedett szükségletei kielégítése miatt volt szükség nagyobb mennyiségben földgázt vásárolni piaci áron – tette hozzá, majd rámutatott arra, hogy ha a kőlaj ára az elmúlt időszakhoz hasonlóan alakul, ezer köbméter földgáz 310–400 dollárba kerül majd.

Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin egy korábbi találkozása során (A Beta archív felvétele)

Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin egy korábbi találkozása során (A Beta archív felvétele)

Az energetika területén Oroszországgal kötött eddigi megállapodások közül az aktuális a legjobb, de csak azért, mert a korábbiak katasztrofálisak voltak, és Szerbiának az orosz földgáztól, illetve általánosságban véve a földgáztól való függőségét eredményezték – értékelte az N1 tv-nek nyilatkozva Miodrag Kapor energetikai szakértő. Szerinte a Vučić–Putyin-megállapodás politikai, nem pedig gazdasági jellegű. Miodrag Kapor szerint a külföldi beruházók esetleg csak akkor vonulnának ki Szerbiából, vagy csökkentenék beruházásaikat, ha a szankciók el nem rendelésének, illetve az Oroszországgal ápolt baráti kapcsolatok fenntartásának okán tovább növekedne a nyugati országok nyomásgyakorlása.

Srećko Đukić, Szerbia volt fehéroroszországi nagykövete baráti jellegűnek minősítette a földgáz-megállapodás feltételeit, ám szerinte felmerül a kérdés, hogy vajon Szerbiának ennek fejében fel kellett-e bármit kínálnia Moszkvának. Srećko Đukić hiszi, hogy Szerbia azért írhat alá földgázszerződést az említett feltételek mellett, mert nem rendelt el szankciókat Oroszországgal szemben. A nyugati országok a megállapodás következtében feltehetőleg még kritikusabb álláspontot képviselnek majd Szerbiával szemben – jegyezte meg.

Csökkenteni a függőséget

Szerbiában lesz elegendő földgáz, jelenleg az a legfontosabb, hogy a 800 millió köbméter tekintetében minél kedvezőbb árról állapodjanak meg a Gazprommal – nyilatkozta a Happy tv-nek Zorana Mihajlović ügyvezető bányaügyi és energetikai miniszter. Mint hozzátette, ez a mennyiség biztosan többe kerül majd, mint az olajtermékindex alapján kerülne, ám az árat nem a piaci ár alapján határozzák majd meg. Más országokhoz képest Szerbia helyzete sokkal kedvezőbb, a térségben számos állam még nem tudja, hogy milyen feltételek mellett szerezheti be szeptembertől a földgázt – jegyezte meg Mihajlović, aki szerint fontos lenne, hogy Szerbia minél több országból szerezzen be földgázt, hiszen a gazdaság nem függhet egy beszállítótól. Mihajlović szavai szerint Szerbiára hatalmas nyomást gyakorolnak, az államnak azonban meg kellene őriznie az EU-val ápolt jó kapcsolatait, hiszen árucsere-forgalmának 67 százaléka az Unióval valósul meg.

Nem a jutányos ár, hanem az elvek miatt

Szerbia nem a jutányos földgázszerződés, hanem az elvek okán nem rendel el szankciókat Oroszországgal szemben – közölte a Pink tv vendégeként Ana Brnabić ügyvezető miniszterelnök. Mint hozzátette, a szankciók nem járulnak hozzá a békéhez, csak elmélyítik a válságot. A kormányfő szavai szerint Aleksandar Vučić hatalmas és fontos munkát végzett el.