2024. április 16., kedd

A Szathmáry Karolina kollégium jubileuma

Szombaton egész napos programmal ünnepelték meg Nagybecskereken a Szathmáry Karolina katolikus leánykollégium fennállásának 25. évfordulóját

A jubileumi év tavaly volt, de a járványhelyzet miatt nem lehetett megünnepelni.

A nagybecskereki székesegyházban hálaadó szentmisével kezdődött az ünnepség, melyet ft. Gyuris László pancsovai plébános celebrált, paptársaival. Az eseményre a jelenlegi kollégisták és szülők mellett sok egykori bennlakó diák is eljött.

A Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővérek 1880–1944-ig végezhették áldásos tevékenységüket Nagybecskereken. Épületüket konfiskálták, mégis a városban maradtak. Amikor pedig 1996-ban fennállt annak a veszélye, hogy házukba menekülteket telepítenek, Gizella és Margit nővér – látva a magyar családok szegénységét – úgy döntöttek, hogy kollégiumot alapítanak.

A Kultúrközpontban megtartott rendezvényen Pásztor István, a VMSZ elnöke elismerően szólt Gizella nővér, nővértársai és mindenki munkájáról, akik valamilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy a kollégium 2020 óta a visszaszármaztatott és a magyar állam 1,2 milliárd forintos támogatásával felújított épületben dolgozhat, de aggodalmának is hangot adott.

– Meg kellene oldani a zárdának, illetve a Szathmáry Karolina leánykollégiumnak a sorsát, hogy biztos kezekbe kellene juttatni. Az az állapot, amelyben a létesítmény most van, nevezetesen, hogy az iskolanővérek valamilyen oknál fogva eladták az épületet a püspökségnek, még az épület felújítása előtt, és most ők működtetik, vagyis az iskolanővérek, illetve az intézmény, amelyik létrejött. Másrészz pedig a püspökség tulajdonában van. És folyamatosak a feszültségek. Mert a püspökség bérleti díjat akar megfizettetni, követelőző jelleggel lép fel adott pillanatokban, ami olyan bizonytalanságot jelent, amely aggodalommal tölt el. Különösen lesz ez problémás akkor, amikor lejár az az időszak, amelyre ingyen és bérmentve a püspökség odaadta az épületet az iskolanővéreknek, visszaadta nekik használatra. Azt gondolom, hogy egy olyan kiszolgáltatottság fog létrejönni, amire föl kell hívni a figyelmet – mondta Pásztor István.

A rendezvény vendégei között volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

– A bánsági szórványság egyik szellemi központja jött ezáltal létre és úgy gondolom, hogy a mai jubileum egy kicsit arra is emlékeztet bennünket, sőt kötelez is, hogy az elképzeléseket, mindazt, amiből elindult, hogy egyházi, vallási, hitbéli és szellemi kulturális központja legyen a Bánságnak. Ezt a küldetését minél előbb ki kell teljesíteni és meg kell valósítani. Ennek a 25 évnek a jegyében is – mondta Hajnal Jenő.

Az ünnepi műsor keretében, melyben a kollégisták léptek fel, bemutatták az egykori zárda kápolnája Borromei Szent Károly püspököt ábrázoló restaurált oltárképét. A kollégiumban pedig bemutatták Németh Ferenc: A leánynevelés szolgálatában című kötetét.

A kollégium teljes kapacitással működik, csaknem hetven kollégistával és 28 dolgozóval.