2024. április 20., szombat

Kisvárosi idill

Magyarkanizsai Bornapok kilencedszer

A csapból is bor folyt a városháza előtti kisparkban Magyarkanizsán pénteken és szombaton.

(Fotó: Puskás Károly)

(Fotó: Puskás Károly)


A hagyományos Bornapokat két évig mellőzniük kellett a magyarkanizsaiaknak, de idén ismét megszervezték a sokak által közkedvelt eseményt. A városban az egyik fokmérője egy-egy rendezvény sikerességének, hogy mennyire kezd el zsongani a máskülönben csak a délelőtti órákban forgalmas Fő utca. Most pénteken délután már sétálok haladtak egymásutánban a központ felé. Ki oda, ki később borospohárral a kezében tett es körtva sétálóutcán. Kisvárosi idillként a verőfényes délutántól kezdve életre kelt a közeg. Nem kellett nagy csinnadratta, éppen elég volt, hogy nyolc borászat kínálta a minőségi italt, emellett magyarországi borokat is forgalmazó vállalat is megjelent, továbbá kézműves sört és helyi terméket, a község egyik legfinomabb sajtját is kínálták.

(Fotó: Puskás Károly)

(Fotó: Puskás Károly)

A hangulatot a sorban fellépő együttesek és lemezlovasok tették még jobbá mindkét napon. A szombati borozgatásba az időjárás is közbeszólt, de akkor is voltak kilátogatók, csak kevesebben.

(Fotó: Puskás Károly)

(Fotó: Puskás Károly)


A kilencedik alkalommal megszervezett Bornapokon kisvárosi idill volt a jellemző, mely csendesen csempészett életet az egyhangúságba.