2024. április 19., péntek

A kovácsmesterség lassan feledésbe merül

A csantavéri Horváth Imre szerint a kovácsmester ma már nem tud megélni a munkájából

A modernizáció és az iparosodás következtében sok régi szakma mára már teljesen kihalt. Újonnan a kovács szakma fortélyait is egyre kevesebben ismerik. A kovácsmester régen a lovakat patkolta, tavaszra a mezőgazdasághoz szükséges eszközöket készítette el. Manapság viszont egyre ritkábbak az ilyen megrendelések. A fiatalok sem igazán érdeklődnek a mesterség iránt. Ez az ősi foglalkozás évezredekre nyúlik vissza, és a hagyományos kovácsszerszámok mit sem változtak a hosszú évek során. Bár ma már elterjedt a gépi kovácsolás, most is dolgoznak kézzel, mint a patkolókovácsok vagy a díszműkovácsok. Kovácsoltvas díszkapuk minden időből származnak, de ma is szívesen használják, akárcsak a díszes kerítéseket. Minél mutatósabb, giccsesebb, cifrább, annál jobban dicséri a mesterét. Kisebb dísztárgyak is készülnek még kovácsműhelyekben, mint a gyertyatartó, virágtartó, csillárok vagy polcok. A fáradtságos munkával készült kovácsoltvas tárgyak nem olcsók, de mindig egyediek és egészen biztosan örök életűek.

A csantavéri Horváth Imre ötvenéves. A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában tanulta ki a kovácsmesterséget. Munkáját nagy szeretettel, csaknem harminc éve végzi. A barkácsolás mindig is közel állt a szívéhez. Elmondása szerint az alkotás izgalma és maga a kovácsolás munkafolyamata teljes mértékben kiszakítja a szürke hétköznapokból. Tevékenységét a mai napig szorgalmasan folytatja, azonban már sokkal kisebb lendülettel, mint korábban. A mestersége kezdeteiről beszélgettünk. Imre szívesen mesélt arról, régen milyen fontos mesterség volt kovácsnak lenni.


– Évszázadokon át a kovácsmesterek állították elő a kéziszerszámokat, a saját kovácsszerszámaikat is, a háztartási eszközöket, a gazdasági szerszámokat, a mezőgazdasághoz szükséges dolgokat, a szögeket, a kapát, az ekét. A kovácsműhelyekből kerültek ki a fegyverek és a páncélok, sőt a dísztárgyak is – mesélte a mester.
Érdekelt, hogyan jutott el a saját műhely megnyitásának ötletéig.
– A kovácsmesterség abban az időben egy keresett és népszerű szakma volt. Ugyan a családomban nem volt kovács, ennek ellenére engem mégis érdekelt ez a hivatás. A középiskolás éveim alatt, szabadidőmben mindig ellátogattam két idősebb és tapasztaltabb, szakképzett emberhez, akik lépésről lépésre bevezettek a munkafolyamatokba, ezzel átadva minden megszerzett tudásukat. Valójában ők is örültek, hogy a hosszú évtizedek során megszerzett szakismeretüket átadhatják a fiatalabb generációnak, bízva abban, hogy mi tovább visszük, amit ők elkezdtek. Így sajátítottam el szépen lassan a kovácsolás csínját-bínját. Nagyon sokat köszönhetek nekik. A középiskola után azonnal dolgozni kezdtem a szabadkai Bratstvo vagongyárban, mint gépkovács, munka után pedig másodállást is vállaltam, hogy fejlesszem a szakismeretemet és gyakorlottságomat. A három és fél éves vagongyári pályafutásom után új munkalehetőség után néztem, és bejutottam a szabadkai Agrokombinatba, ahol nyolc évet töltöttem. 2006-ban jutottam arra az elhatározásra, hogy felépítem a saját kis műhelyemet Csantavéren a családi házunkban, és egyéni megbízatásokat vállalok. Mindig is azt tartottam, hogy a legjobb reklám a jó munka, így igyekeztem maximálisan teljesíteni – mondja a mester.
Ma már nincs sem olyan sok, sem olyan sokféle munkája a kovácsmesternek, mint régen volt.
– A kezdetektől fogva mindent egyedül csináltam. Jelenleg szántó- és kapaekevasak, balták és fejszék élesítését vállalom, emellett bográcslábakat, valamint patkókat is készítek. Mindemellett lovakat körmölök és patkolok. Máskor csináltam szárvágókat is, azonban bevallom őszintén, most már nincs nagy igény a munkámra. Habár még mindig akad megrendelésem, észrevehetően kevesebb, mint néhány évvel ezelőtt – állapítja meg.


Imre elmesélte, hogy nagyon sok kéziszerszámot, mint például a kalapácsot, vagy a tűzifogót is ő maga csinálta. A műhelyét egyedül rendezte be, és kemencéjét is a két kezével építette fel.
Bemegyünk a műhelybe, hogy életemben először élőben láthassam a kovácsmester munkáját. Amikor meggyújtotta a tüzet, és hozzáfogott a munkához, azon töprengtem, hogyan lehet elviselni ezt a hőséget nyáron. Imre erre csak annyit felelt, hogy problémái az első verejtékezésig akadnak, utána az ember már megszokja és nem zavarja. Meglepődve tapasztaltam, hogy szinte percek alatt elkészített egy ácskapcsot.


– Általában közepes szemnagyságú kokszot szoktam vásárolni, amely fűtőértéke alapján a legnagyobb hőt termeli. Ezt általában mindig összetöröm apróbb darabokra, majd kiveszem belőle a kavicsokat és a kődarabokat. Munkakezdéskor kipucolom a kemencéből a salakot, és kovácstüzet izzítok. A kovácstűzhelyeknél folyamatosan szükséges a tűztérben elhelyezett tüzelőanyag hatékony ellátása oxigénnel, ehhez fújtatót használok. A kovácsdarabok hőmérsékletét szemrevételezéssel, a darab színe alapján állapítom meg. Az elérni kívánt hőmérsékletet mindig az éppen alkalmazott művelet határozza meg. A tűzhelyben felhevített fémdarabot addig formázom, amíg a kívánt eszközt megkapom. A kovácstűzhelyek kezeléséhez szükséges szerszámok a szénlapát, a piszkavas és salakszúró, valamint a tűzlocsoló. A kézi kovácsoláskor a munkadarabot a kovácsok kovácsüllőn vagy kovácssatuban, általában kézi kalapáccsal vagy egyéb segédeszközök igénybevételével alakítják. Az alakítás célja egyrészt kialakítani a munkadarab megkívánt alakját, másrészt javítani a kiinduló anyag mechanikai tulajdonságait. Ezeken kívül, különböző lyukasztókat és vágókat is használok. Van egy nagy ekevasélesítő gépem is, mely még a hajdani időkből származik és igazi kincsként őrzöm.


Nehéz, de izgalmas munka a kovácsoké. A mester keze alatt formálódik, születik meg a tárgy. Hogy van-e jövője ennek a mesterségnek? Imre ezt így látja.
– Az utóbbi időben már csak ismerősöknek dolgozom, amellett, hogy a békovai hulladékkezelőben tevékenykedem. Ha a kovácsolásból kellene megélnem, nyilván nagyon szerényen és szűkösen élnék. Tapasztalataim szerint régebben volt az ember munkájának értéke. Mára úgy érzem, ez kicsit feledésbe merült, ugyanakkor nehéz mindenki pénztárcájához igazodni. Manapság már minden második házban van hegesztő vagy flex, így az emberek maguktól is meg tudják csinálni azt, amit egykoron még egy kovács végzett. Mindazonáltal a korral is jár, hogy mára már jobban fáradok, ezáltal igyekszem beosztani a munkákat, hogy vigyázzak az egészségemre. Úgy gondolom, a kovácsmesterség lassan feledésbe merül. Utánpótlás sincs, és igazából igény se nagyon lenne a kovácsmester szaktudására.