2024. április 19., péntek

Kiváló előadások nyitották meg a fesztivált

A székvárosi Sterija Játékokat péntekig élvezheti a közönség

A 67. Sterija Játékok keretében a közönség pénteken este a halálos kimenetelről, az átokról, a bűnök öröklődéséről, a határtalan szerelemről, a szenvedésről és a bűnbánatról szóló drámát tekinthette meg. A Kod Večite slavine című darabot Sonja Petrović rendezésében a Szerb Nemzeti Színház társulata adta elő. A rendező sikeres előadásokat, valamint kellemes és eredményes beszélgetéseket vár az idei fesztiváltól.

– Külön örülök, hogy ennyi év után Momčilo Nastasijević egyik legfontosabb alkotását láthatja előadásunkban a közönség, mivel azt gondolom, az írót méltatlanul mellőzték eddig az ország leghíresebb színházi fesztiválján – fogalmazott Sonja Petrović.
Sonja Isailović színésznő Magdaléna szerepét alakítja a darabban.

– Elsősorban a hiteles színészi játékra törekszünk, hiszen ez döntő fontosságú a verseny szempontjából. Nagyon örülünk, hogy a darab bekerült az idei fesztivál válogatásába, reméljük, a közönség is megtalálja az előadás tartalmának szépségét – mondta Isailović.

Részlet a Kod Večite slavine című darabból (Fotó: Sterijino Pozorje)

Részlet a Kod Večite slavine című darabból (Fotó: Sterijino Pozorje)

A színházrajongók szombaton a szabadkai Népszínház előadásában az Izbiračica című előadást láthatták. A Kosta Trifković szövege alapján készült, Iva Milošević által rendezett darab többek között arra kereste a választ, hogy hogyan lehet felismerni az igaz szerelmet, valamint miként lehet megkülönböztetni az igazságot az illúziótól.

– Igyekeztünk olyan darabot készíteni, amely egyszerre megnevetteti a közönséget, de ugyanakkor el is gondolkodtatja. Olyan kérdések merülnek fel, amelyek egyetemesek és időtlenek. A darab fő témája a szabadság, a választás szabadsága – magyarázta Iva Milošević rendező.
A fesztivál keretében ma 19 órakor a Szarajevói Nemzeti Színház előadását láthatja a közönség, ők a Protekcija című darabot mutatják be, 21.30-kor pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulata bemutatja Az utolsó kislányok című előadását, Kokan Mladenović rendezésében. Kedden 19 órakor Az isteni Dzsoni parázna napjai című produkciót élvezheti a közönség az Újvidéki Színház előadásában. A darabot Jovana Tomić állította színpadra. Ezt követően 21 órakor a belgrádi Atelje 212 társulat a Rolerkoster című mű színpadi feldolgozását adja elő, Milica Kralj rendezésében. Szerdán 19.30-kor a belgrádi Nemzeti Színház társulata lép színpadra a Godine vrana című előadással.

Csütörtökön 20 órakor pedig a fővárosi Jugoszláv Drámai Színház társulata zárja a fesztivál versenyprogramját. Ők Jagoš Marković rendezésében a Čudo u Šarganu című produkciót adják elő.