2022. június 29., szerda

Örökség és emlékezet

Bemutatták a fotóanyaggal gazdagon illusztrált magyarkanizsai képeskönyvet

Újra ki kellett adni azt az egykori magyarkanizsai épületeket bemutató könyvet, mely először több mint húsz éve jelent meg, mert egyrészt hiánypótló, másrészt olyan értékeket mutat be, melyeket a múlt homálya fed. Nem mellékes az sem, hogy annak idején olyan kapós volt a kötet, hogy mára már alig lelhető fel belőle még a könyvtárban is, kézről-kézre járt, és nagy valószínűség szerint sok magyarkanizsai, az építészet, a történelem, a néprajz iránt érdeklődő polcán máig előkelő helyen áll. Klamár Zoltán, a Magyarországon élő, Topolyáról származó, ám Magyarkanizsát otthonának tekintő szerző bővítette az ismeret- és képanyagot, így került most egy gazdagon illusztrált, a szemet is vonzó kötet az olvasó kezébe, aki azzal a szent meggyőződéssel lapozhatja azt át, hogy olyan információkra is bukkan, amelyek eddig nem voltak a birtokában. Valkay Zoltán építész szakmai lektorként vállalt oroszlánrészt a könyv megjelenésében, mely garantáljanem csak a szakmaiságot, hanem a dolgok mélyére ásását, a lelki sík építészetbe való beemelését is.

A magyarkanizsai József Attila Könyvtár, a helyi önkormányzat, illetve az anyaország felkarolásának köszönhetően az újabb kiadás már megjelent, és újra ugyanolyan népszerű, mint húsz éve volt, ezt bizonyítja az a telt ház a könyvbemutatón, melyet rég nem látott érdeklődésnek is nevezhetünk.

A beszélgetést Vranić Váradi Lívia terelgette oly játszi könnyedségű szakértelemmel, hogy a hallgatóság együtt lélegezhetett az alkotóval és a szakmai lektorral, akik úgy göngyölítették a szavak fonalát, hogy az idő összefogott múltat, jelent és jövőt.

– A Magyar Szó Tiszavidék mellékletében megjelent cikksorozatban, melyből a könyv aztán kinőtt, olyan lényeglátás és szeretet volt, amivel Klamár Zoltán jellemezhető. Amit meg tudunk szeretni, meg akarjuk ismerni, vagy amit megismerünk, azt tudjuk csak szeretni – kezdte Valkay, aki röpke perceknek érezhető, ámde hosszú és tartalmas beszédét úgy szőtte, hogy általa kirajzolódott nemcsak a könyv, hanem a jelhagyás és a múlt tiszteletének fontossága, a gondolatiság való életben történő észszerű alkalmazása, úgy az építészetben, mint a hétköznapi életben. Elég csak arra a mondatára gondolni, hogy a mai ember a földet nézve jár-kel az utcákon, bűnösséget érezve, melyet a föld elnyel. Azonban nem árt feljebb is emelni azokat a tekinteteket, abba a közegbe, ahol ma is él a múlt, és a kikristályosodott térbeli akaratot kell, hogy tükrözze. – Az építészet az idő és az emlékezet rabul ejtéséről szól, ezért könnyű az emlékezetet visszahívni a képeken keresztül – mondta Valkay, utalva ezzel Klamár könyvének fontosságára.

Az Örökségünk – Magyarkanizsai Képeskönyv című kiadvány bemutatója (Fotó: Puskás Károly)

A könyvbemutatón az is elhangzott a szerzőtől, hogy Harkai Imrével Topolyát járva magával ragadta az épített örökség, és úgy érezte, a belső rajongását meg kell mutatnia. Szót ejtett a magyarkanizsai építészeti remekekről és a múlt megbecsülésének fontosságáról is, ötleteket is adva a jelenlevő városvezetésnek az értékeink és örökségünk, de a jelenlegi építkezési és városszemléletformálási, de turistacsalogató szándékának teljesítésére is. Külön nyilatkozatában arra is rávilágított, hogy Magyarkanizsa sokat változott az előző kiadás óta.

– Sajnos meglehetősen rossz tapasztalatom van, sok homlokzatot lecsupaszítottak, így az az anyag, amit évtizedekkel ezelőtt készítettem, mára dokumentum értékű lett – mondta Klamár, akitől megtudtuk, hogy legalább hatvan százalék az, ami már a múlté, ami elveszett. – Érthető ez, hiszen az emberek szeretik korszerűsíteni a saját házukat, ez teljesen normális állapot. Az a nem normális, ahogyan ehhez a műemlékvédelem viszonyul. Csak rendeletekkel nem lehet műemlékeket védeni – hangsúlyozta ezzel a pénz fontosságát is, kiemelve az állam központi szerepét ebben, mely alapvetően rossz gazda és nem sáfárkodik úgy az értékekkel, ahogy kellene. – Én nagyon jól érzem magam Magyarkanizsán, amibe beleszerettem annak idején, és úgy látom, még mindig élhető, aranyos, pezsgő kulturális élettel rendelkező város – mondta Klamár, aki legszívesebben a Fő teret látogatja meg, amikor itt jár, ugyanis szerinte az még mindig a századfordulós hangulatot idézi, ám a gömbakácok eltűnését is fájlalja, többek között, melyek nem takarták el az épületeket, de az elhibázott megoldások kapcsán is hangot adott véleményének, segítő szándékkal. A kötet kapcsán elmondta, hogy a szerzőnek a könyv kicsit a gyermeke is, ez a javított kiadás pedig a továbblépést is mutatja, és úgy tette ki a pontot, hogy szent meggyőződése, hogy jönnek utána olyan generációk, akik olyanokra is ráakadnak, amikre ő nem, és így kellene, hogy egymásra épüljenek a dolgok.

A közösség emlékét óvó, könyvbe csomagolt értéket a magyarkanizsai könyvtárban lehet megvásárolni, mely egy átfogó (szó szerint is) képet ad a kanizsaiságról.