2024. április 19., péntek

Olcsó gáz három évig

Aleksandar Vučić államfő és Vladimir Putyin orosz elnök tegnap telefonon értekeztek, a tárgyalást követően Vučić bejelentette, hogy nagyon kedvező áron vásárolhatjuk majd a gázt. Az erre vonatkozó szerződést három évre szólóan kötik majd meg. A moszkvai Kreml közleményében az áll, hogy a két államfő Szerbia földgázellátásával kapcsolatos telefonbeszélgetése során előtérbe került a két ország közti stratégiai együttműködés elmélyítése iránti hajlamosság ténye. Új gáztároló-létesítmények kiépítéséről, Ukrajnáról és Koszovóról is szó esett. Aleksandar Vučić a tegnap reggeli beszélgetést jónak ítélte meg, különböző témákat érintettek, Szerbia számára azonban szerinte az a legfontosabb, hogy megegyeztek az új gázegyezmény vezérelemeivel kapcsolatban.

Vučić az orosz elnöknek elmondta, hogy azt szeretnénk, ha Ukrajnában minél előbb béke lenne. Putyin előtt ismertette Szerbia ezen álláspontját a béketeremtéssel kapcsolatban, Putyin erre saját szemszögéből szemlélt adatokkal reagált. – Azt mondta, hogy létezik egy felkínált egyezmény, amely ott van az asztalon Moszkvában, Kijevben és a hatalom többi központjában is. Meghallgathattam ennek egyes, meghatározott részeit, de ez most nem olyasmi, amivel mi foglalkozhatnánk. Remélem, hogy sikerül megteremteni a békét. Minden más kérdés tekintetében azt mondhatom, hogy kimondottan korrekt és jó beszélgetést folytattunk – értékelt Vučić elnök.

Elmondta azt is, hogy a Szerbiára vonatkozó tárgyalási elemek különösen előnyösek, és hogy az a formuláció, amely mostanáig jellemezte kapcsolatainkat, a jövőben is megmarad, tehát a gáz ára is nagyon kedvező marad. – A földgáz árát 100 százalékban a kőolajformula alapján határozzák meg, ami azt jelenti, hogy 310 és 408 dollár közötti árra számíthatunk 1000 köbméter vásárlásakor. Ez az ár 2,2 milliárd köbméter megvásárlására vonatkozik, és egyértelműen a legkedvezőbb ár Európában. Azonban az ország ipari fejlődésének következményeként megnövekedett a fogyasztásunk, és további 800 millió köbméterre is szükségünk lesz, ennek az árát még nem határozták meg. A megegyezés értelmében gázellátás tekintetében biztos fűtésre számíthatunk a télen, a Gasprommal történő, a mennyiségekre vonatkozó egyeztetés után pedig az átlagos köbméter pontos árát is tudni fogjuk. Most ez háromszor, télen pedig 10-12-szer alacsonyabb ár lesz, mint amekkora árat a többiek fizetnek a gázért Európában – magyarázta Vučić a belgrádi Árutartalékokban tett látogatása során.

Emlékeztetőül: Vučić és Putyin tavaly novemberben megegyeztek abban, hogy az orosz gáz az elkövetkező fél évben nem változik, 270 dollárba fog kerülni, és hogy növelni fogják a leszállított mennyiséget. Az erre vonatkozó szerződés holnap jár le.

Lesz mit enni

Vučić elnök a belgrádi kikötőben lévő Árutartalékokban tett látogatása során bejelentette azt is, hogy az árutartalékok telítettek, az elkövetkező hónapokban további készleteket halmoznak fel élelmiszerből és energiahordozókból. 25 ezer tonna liszt van raktáron csupán az Árutartalékok készletén, más pontokon országszerte további 54 ezer tonna búza, 94 ezer tonna kukorica, 11,5 ezer tonna étolaj 11,4 ezer tonna bab és ugyanennyi étkezési só áll raktáron. Emlékeztetett arra, hogy Szerbia egy félmilliárd köbméter gáz tárolására alkalmas föld alatti üreget bérelt ki az elkövetkező 2-3 évre Magyarország területén. – A meleg tél biztosításához fontos, hogy felhalmozzunk megfelelő mennyiségű energiahordozót. Amennyiben az ukrajnai háború elhúzódik, ez nem lesz könnyű feladat – véli az elnök.

Növelik a nyugdíjat

Az elnök azt nyilatkozta, hogy a nyugdíjasoknak most sokkal nagyobb a jövedelmük, mint korábban, mivel ezek a járandóságok a bérek növekedését követik. A soron következő nyugdíjnövelés azonban jelentős lesz, ugyanis az inflációt is belekalkulálják. A növelés svájci modell szerint történik majd.