2024. március 28., csütörtök

Nem született konszenzus

Hajnal Jenő: A nemzeti tanácsok választásának elhalasztását nem a nemzeti tanácsoktól kell elvárni

A nemzeti tanácsok többsége ugyan támogatta, hogy halasszák el a nemzeti kisebbségi tanácsi választásokat, ám Ana Brnabić kormányfőnek és többek között a magyar nemzeti tanácsnak is az a véleménye, hogy a törvény által megszabott választási időszakot nem a nemzeti tanácsok javaslatára kellene módosítani, hanem megvannak erre a megfelelő illetékes szervek – emelte ki Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének pénteki, Belgrádban megtartott ülését követően.

A Köztársasági Statisztikai Hivatal és a Köztársasági Választási Bizottság kifogásolta, hogy egybeesik a nemzeti kisebbségek szempontjából rendkívül fontos két esemény, az októberben esedékes népszámlálás és a kisebbségi tanácsok választásának kampánya. A problémára a megoldást a kisebbségi minisztérium javaslatára a koordinációs testülettől várták, így került a téma ennek a testületnek a napirendjére, ám nem született konszenzus a témában.

– Nagyon szerencsétlen megoldásnak tartjuk, hogy a nemzeti tanácsok ilyen kezdeményezéssel álljanak elő. A bosnyák és a horvát nemzeti tanács hasonló álláspontra helyezkedett – hangsúlyozta Hajnal Jenő. Elmondta, fontosnak tartják, hogy a népszámlálás minél eredményesebb legyen, majd hozzátette: – Mi azt szeretnénk, ha minden a törvényes előírások szerint történne – mondta.

A Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének ülésén szó esett a nemzeti tanácsok finanszírozásának kérdéséről is, ugyanis mint ahogy arra Hajnal Jenő rámutatott, a nemzeti tanácsok finanszírozási kerete 2014-től nem változott, sőt a járványidőszakban csökkenteni is szándékozták, ám akkor azt sikerült megakadályozni.

– Sajnos ravasz módon az utolsó hónapot december helyett januárban fizették ki, most pedig azzal szembesültünk, hogy miután tavaly a Magyar Nemzeti Tanács szakszolgálata által készített komoly összeállítást, amely szerint 25-30 százalékos növekedés kellene, most ebből az összegből indultak ki, hogy majd a jövő évben ezt a kérelmet fogadják el – magyarázta Hajnal Jenő. Kiemelte, tarthatatlan az állapot, a jelenlegi pénzügyi helyzetet a nemzeti tanácsok többsége, különösen a kisebb nemzeti tanácsok megszenvedik, ha a múlt év végén készült jelentést a jövő évben fogadják el.

– Ha abból indulunk ki, amit a kormányfő is hangsúlyozott, hogy a nemzeti kisebbségek fontosak Szerbiának, és azok létjogosultsága, működése zavartalan kell hogy legyen, akkor a finanszírozásnál is ezt az elvet kell követni – fogalmazott Hajnal Jenő.