2024. április 18., csütörtök

Karbantartás, felújítás, vadűzés

Évértékelőt tartott a magyarcsernyei Sólyom Vadászegyesület

A hétvégén három év után először tartott évértékelő értekezletet a Sólyom Vadászegyesület Magyarcsernyén. A rendezvényt a helyi vadászotthonban tartották meg, ahol a helyi civil szervezetek képviselői mellett a környező települések vadászegyesületeinek képviselői, a helyi közösség képviselői és Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár is megjelent.

Ifj. Szilágyi László, az egyesület elnöke elmondta, hogy tagságuk 32 személyből áll, és bár a járványhelyzet az elmúlt két évben hatással volt az összejövetelekre és a társasági eseményekre, az egyesületük munkáját csak kisebb mértékben befolyásolta, ami a jó szervezési munkának köszönhető.

– Ami a vadászterületünket illeti, valamivel több mint 3000 hektár áll a rendelkezésünkre. Három alkalommal mentünk ki nyúlra vadászni, és harminc darabot ejtettünk el. Ami a szaporodásukat illeti, az utóbbi években a számuk kicsit visszaesett, és ennek az okaira válaszokat kell keresnünk. Lehet, hogy a környezeti hatások miatt, de az is lehet, hogy a felszaporodott sakálok tizedelik őket. Egyébként az egyesület minden tagjának jár egy nyúl. Fácánra nyolcszor mentünk ki, összesen negyvenkilenc darabot ejtettünk. Huszonöt őzet lőttünk ki. Van tizenhárom idősebb őzünk, melyeket zárva tartunk, ezekre lehet majd az idén vadászni. Ezek a példányok a vadászturizmus részei, a turisták nagyon szeretik ezeket az állatokat a nagy agancsaik miatt. Még négy idősebb állatunk van, amelyek még nincsenek befogva. Tavaly nyolcan jöttek hozzánk ügynökségeken keresztül vadászni, és ez 606.000 dinárt hozott az egyesületnek – mesélte az elnök, majd kitért a munkaakciókra is.

– Évente 40-45 munkaakciót szervezünk, ebből hat kötelező a tagságnak. Ilyenkor vadászunk a kártevőkre, a sakálokra, mert nagyon megnőtt a számuk az utóbbi időszakban, és tizedelik a fácánok és a nyulak populációját. A rókákra is vadászuk, mert azzal, hogy apróbb testű, esetleg mérgezett állatokat fogyasztanak, a betegségek hordozóivá válhatnak, és ezért kockázati tényezőkként kell rájuk tekintenünk. De ugyanígy az etetők karbantartása, feltöltése is ide tartozik, és a vadászotthon körüli területnek a rendberakása is. Tizenkilenc fácán- és nyolc őzetetőnk van. Közös etetőink is vannak az őzeknek, 32 darab, melyből 19 félig automatikus. Ezeket minden évben feltöltjük kukoricával, vagy veszünk az őzek etetésére való ételt. Valamivel több mint 20 tonna élelmiszert szoktunk kapni az Agro Globtól, az MK Kommerctől, amiért hálásak vagyunk. Ötven kisebb sós mocsarunk is van, amely impozánsnak tekinthető – tette hozzá ifj. Szilágyi László, majd kitért a fejlesztésekre is.

– A Magyar Nemzeti Tanács és a Prosperitati Alapítvány támogatásával megcsináltuk a teraszunkat, ez majdnem 4 millió dináros beruházás volt. Ezáltal két különböző rendezvénynek is otthont tudunk biztosítani. A vaddisznók tárolására szolgáló hűtőházunk egyedinek és impozánsnak tekinthető a környéken, ugyanis a kilőtt állatot addig nem szabad felvágni, amíg nem vizsgálták meg a máját, ami három napot vesz igénybe. A hűtőház értéke mintegy 4000 euró. Szeretnénk a szobákat is felújítani és a fűtést korszerűsíteni – zárta gondolatait az elnök.