Veled kapcsolatban egyik legkedvesebb emlékem az, amikor a felnőttválogatott Tatán edzőtáborozott, s velük volt az akkor még utánpótláskorú zentai Fehér Dávid. Ment a kegyetlen tempójú edzés, Dávid pedig egy pillanatban az asztalhoz indult. Megkérdezted: „Dávid fiam, te hová mégy?” „Csak egy kis vizet iszok, Gyuri bácsi!” – lihegett a fiatal tehetség. „Vizet? Mi vagy te: teve? Vissza a szőnyegre!” – hangzott a válaszod. Még mindig ilyen szigorú vagy?
– Azt hiszem, igen. Ilyen szinten, ebben a sportban kell a fegyelem, a szigor, anélkül nem lehet magas szintű munkát végezni.
Most Dorogon szakmai vezető lettél.
– A birkózószakosztályban hetven-nyolcvan versenyzőm van, s minden korosztályban szerepelünk, a diáktól a felnőttig. Felnőtt korosztályban négyen vannak, de elértük a nemzetközi szintet is.
Voltál már felnőtt szövetségi kapitány, sok korosztályos versenyző meccsén ültél a szőnyeg szélén. Mennyire más jellegű ez a feladat?
– Teljesen más. Egy válogatottnál csúcsbirkózók vannak, itt a klubban viszont nyilván nem mindenki olyan szintet képvisel. De őket is meg kell tanítani a birkózás fortélyaira. Itt olyan szerepem is van, hogy összefogjam a szakosztályt, az edzőket, a versenyzőket, szervezési feladatok vannak, tartani kell a szövetséggel a kapcsolatot, tehát ez egy teljesen más szituáció.
Dorogon 1930-ban alakult a klub, és sok neves és sikeres versenyzőt adott a magyar birkózásnak. Vannak most elvárások?
– Olyan sok nincs, de nyilván az igen, hogy a szakosztályt magas szinten tartsuk. Tavaly az első tízben végeztünk, az előző években az első hatban is benne voltunk, tehát a megfogalmazott elvárás az lehet, hogy ezt a szintet tudjuk tartani, vagy valamilyen szinten emelni is.
Struhács Györgynek új feladatköre van Dorogon (a szerző felvétele)
A legmagasabb szintű utánpótlás-nevelést most a KIMBA vette át. Véleményed szerint van-e ennél a központosított edzésprogramnál hatékonyabb?
– Én azt gondolom, mivel a szakosztályokban akkora a létszám, amekkora manapság, csak az a járható út. Ha valaki válogatott szintű versenyző akar lenni, csak az a megoldás, hogy felmegy az akadémiára, és ott a közös edzéseken folyamatosan részt vesz. Nyilván nem mindenki tudja megcsinálni mindezt, mondjuk, az iskola miatt, de minimum heti két alkalommal fel kell menniük a gyerekeknek, hogy olyan speciális ingerek érjék őket, amelyek ahhoz hozzásegíthetnek, hogy nemzetközi szintű birkózó váljon belőlük. Csak ez a járható út, hiszen mindannyian tudjuk, Lőrincz Tamás, Korpási Bálint, Módos Péter… mind az akadémia elődjében, a Mr. Tusban nevelkedtek, s az elmúlt tizenöt-húsz év kimagasló eredményeit kilencven százalékban ezek az akadémisták érték el. Az új akadémiának is ez a célja, és úgy tudja beváltani a reményeket, hogy oda gyűjti össze a reménységeket.
Ha kívülről nézzük, akár szerencsés embernek is mondhatod magad, hiszen egy olyan válogatottal dolgozhattál, ahol óriási nevek, kiváló birkózók voltak, Deák Bárdos Misitől kezdve a Lőrincz testvérekig. Tényleg szerencsés voltál, vagy azért oda kellett tenni a munkát is?
– Azt szokták mondani, egy edzőnek ahhoz kell a szerencse, hogy legyen anyaga. S hála istennek, nekem megvolt. Nyilván az is segített, hogy ezeket a fiúkat előtte, még fiatalabb korukban is végigkísérhettem. Igazán jó társaság volt, emberileg és sportolóként is.
