2024. április 16., kedd

Júniusban is olcsón szállít a Sólyom

Csak fokozatosan emelik a gyorsvasúti jegyárakat, ennek köszönhetően még júniusban is viszonylag olcsón utazhatunk Újvidék és Belgrád között a Soko, vagyis Sólyom névre keresztelt szuperszerelvényen. Június 1-jétől egy irányba 400 dinárt kell fizetni, a menettérti jegy tehát 800 dinár. Ötszázalékos engedmény jár azoknak, akik interneten keresztül vásárolnak jegyet. Tomislav Momirović közlekedési miniszter bejelentette, hogy igen kedvezményes árú havi bérletet vezetnek be, ez 6874 dinárba kerül, és korlátlan számú utazást tesz lehetővé egy-egy hónap folyamán.

Még néhány napig, pontosabban május 31-éig a régi áron, 300 dinárért juthatunk el gyorsvasúton a fővárosba, a 6 éven aluli gyerekek pedig ingyen utazhatnak.