2024. március 29., péntek

Vízvezetékcserére 60 millió dinár

Ada községben javarészt bankhitelből épülhet meg a vízgyár

A nyár végén kezdődhet meg az Ada és Mohol közötti városi kutaknál a vízgyár létesítése, amelyet körülbelül 200 millió dinárból tervez kiépíteni Ada község önkormányzata és a helyi Standard kommunális közvállalat. Bilicki Zoltán, Ada polgármestere elmondta, hogy a vízgyár kiépítésével biztosítani fogják az előírásoknak megfelelő minőségű ívóvizet az adai és a moholi lakosoknak. Hozzátette, hogy ehhez nélkülözhetetlen az elöregedett vízvezetékek cseréje is, amelyre az idén tartományi és saját forrásból összesen 60 millió dinárt fordítanak, és 12 kilométernyi új vízvezetéket fektetnek le. A polgármester szerint összessen legalább 120 kilométernyi vízvezeték-hálózatot kellene lecserélni Adán és Moholon.

– A vízgyár építéséhez szükségünk lesz banki kölcsönre is. Ada község önkormányzat és a Standard kommunális közvállalat emellett saját forrásból is biztosít pénzt a beruházásra. Nagyjából 200 millió dinár lesz a beruházás értéke, aminek megközelítőleg kétharmadát finanszíroznánk bankhitelből – magyarázta Bilicki Zoltán. – Az utóbbi hat-hét hónapban folyamatosan tárgyalunk a bankokkal, és igyekeztünk kiharcolni a számunkra legkedvezőbb hitelkonstrukciót. Az utolsó tárgyalások alapján a helyi önkormányzatnak meg kellett növelni a beruházásra szánt összeget. Ezzel kapcsolatosan határozatot fogadtunk el a legutóbbi községi képviselő-testületi ülésen. Eszerint a projektumra szánt összeggel feltőkésítjük a Standard kommunális közvállalatot. A helyi önkormányzat pénze ilyen formán kerül át a közvállalathoz, amely majd a beruházásra fordítja. A határozat értelmében a feltőkésítés 35 millió dinárt jelent. A helyi önkormányzat így a vízgyár építésére szánt összeget 12 millió dinárról 35 millióra növelte. Ezzel azt is elértük, hogy a közvállalat számára jelentősen lecsökkentjük a hitel törlesztésének időszakát. Ha valamelyik bankkal sikerül úgy megegyezni, ahogyan mi szeretnénk, akkor hamarosan megkezdődhet a vízgyár kiépítése. Várhatóan egy-két hónapon belül lezárulnak a bankokkal a tárgyalások és a hitelfelvételellel kapcsolatos procedúra. Ezután a közbeszerzési eljárás kiírása és lebonyolítása további másfél hónapot vesz igénybe. Ha a beruházást elkezdhetnénk augusztus végén vagy szeptember elején, azzal elégedett lennék. Igazából a kivitelezés nem vesz igénybe túl hosszú időt, öt-hat hónap alatt lebonyolítható. A beruházás nagy része gépészeti jellegű, az építési munkálatok nem igényelnek sok időt. Ha nyár végén megkezdődne a beruházás, akkor a jövő év elejére elkészülne a vízgyár. A létesítmény kapacitása akkora, hogy teljesen ellátná ivóvízzel Adát és Moholt. A beruházás egyébként azon a két település közötti parcellán fog megvalósulni, ahol a községi vízszolgáltatást biztosító kutak találhatók. A vízgyárban használatos technológia már kipróbált víztisztítási eljárásnak számít, amiben megbízunk, mivel az adai és moholi utcai kútnál is ezt a technológiát alkalmazzuk, és rendeszeresen ellenőrizzük a víz minőségét. Ada község önkormányzata emellett a tartományi kormánytól nyert 40 millió dinárt a vízvezeték-hálózat cseréjére, amihez további 20 millió dinárt teszünk hozzá 2022-ben. A munkálatok is nagyjából ugyanakkor kezdődnek, amikor a vízgyár kiépítése. Az idén 60 millió dinárt fektettünk be közösen a tartománnyal, hogy elkezdődjön a vízvezeték cseréje is, mert a minőségi víz biztosítása a háztartások számára a vízgyár kiépítése mellett az elöregedett vízvezeték lecserélésével valósítható meg. A 60 millió dinár körülbelül 12 kilométernyi vízvezeték cseréjére lesz elegendő, de nagyjából ennek tíz-tizenkétszeresét kellene lecserélni – nyilatkozta a polgármester.