2024. március 28., csütörtök

Túlcsorduló raktárak

Szerbia élelmiszer-tartalékai meghaladják a tárolási kapacitásokat – figyelmeztettek a szakemberek a Gabonafélék napja elnevezésű konferencián, amelyet az újvidéki mezőgazdasági vásáron tartott meg a szerbiai gabonatermesztők egyesülete.

(Fotó: Tóth D. Lívia)

(Fotó: Tóth D. Lívia)

A tanácskozáson tiszteletét tette Nenad Katanić mezőgazdasági miniszterhelyettes is. Beszédében hangsúlyozta, hogy a globális krízis rányomja bélyegét a szerbiai termelésre is, így az államvezetés elsődleges célja biztosítani a folyamatos élelmiszer-ellátást. Egyelőre azonban országunknak nincs gondja, inkább a többlet okoz fejtörést, mintsem a hiány. Cukor és liszt is van elegendő, az előállt helyzeteket mesterségesen teremtették meg – utalt az elmúlt napokban felmerülő cukorvásárlási korlátozásra a miniszter.

A krízishelyzetben a termelők legnagyobb problémája a logisztika – emelte ki köszöntőbeszédében Slavko Jovanović, az egyesület végrehajtó tanácsának elnöke. Utalt azokra a gondokra, amelyek gátolják a külföldi értékesítést, és intézkedések érvényesítésére kérte fel a minisztériumot. 

A vajdasági gabonatermesztés helyzetéről Sunčica Savović, az országos egyesület igazgatója számolt be a jelenlevőknek.