2024. április 18., csütörtök

Lepketúra először, de nem utoljára

A biológiai sokféleség nemzetközi napján került sor a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület legújabb természetjáró, természetismereti túrájára, a Lepketúrára, melyet első alkalommal szerveztek meg.

Az egyesület ezúttal is szakmai vezetéssel irányította a túrát, melynek a Topolyai-tó melletti löszpusztagyepek szolgáltattak kiváló helyszínt. A túravezetés feladatát Suturović Edita látta el. Az időjárás kedvezett a túrázni vágyóknak, így szép számban gyűltek össze az érdeklődők. Külön öröm volt a szervezők számára, hogy a résztvevők főként a fiatalabb korosztályból kerültek ki.

A résztvevők a lepkefogó háló használatát is elsajátíthatták, ennek köszönhetően pedig közelebbről is megismerhették a lepkéket, és más rovarokat. Répalepkét, kis szénalepkét, bogáncslepkét, közönséges boglárkát, ezüstös boglárkát, egyéb lepkefajokat, de még darazsakat is sikerült megfigyelniük azoknak, akik részt vettek ezen a túrán. Mint minden túra alkalmával, így ez alkalommal is lehetőség nyílt egyéb fajok, mint például madarak és növények megfigyelésére is.

Az egyesület hagyományos túrái sorában debütáló Lepketúra, bár még csak első alkalommal került megszervezésre, nagy sikert aratott, így egészen biztos, hogy a jövőben is megszervezik majd. Oktató jellege miatt pedig a szervezők azt remélik, hogy az elsőhöz hasonlóan a folytatásban is minél több résztvevőt vonz majd.