2024. április 19., péntek

Jobb és szebb feltételek a legkisebbeknek

Új járművel gazdagodik az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény

Az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény hárommillió dináros támogatást kapott az Igazságügyi Minisztériumtól élelmiszer-szállításhoz szükséges új gépjármű vásárlására. A pénzeszközöket a büntetőeljárás elhalasztása alapján beszedett pénzeszközök odaítélésére kiírt pályázat alapján hagyták jóvá.

– Ha jól tudom, március végén pályáztunk az illetékes minisztériumnál, és nemrég kaptuk a jó hírt, hogy jóváhagyták ezt a projektünket, úgyhogy lassan el is kezdtük a megvalósítását. A község elnökével közösen pályáztunk, mivel az élelmiszert szállító autónk évek óta gondot okoz főleg télen, és nem biztonságos az élelmiszer-szállításra – közölte Tatjana Mitić, az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője.

A napokban megkezdik az óbecsei Hattyúcska óvoda udvarának rendezését. A Lukoil cég adományának köszönhetően az intézmény legfiatalabbjai jobb és szebb feltételeket kapnak a szabadtéri tevékenységekhez.

– A Hattyúcska óvodából az egyik apuka, aki a Lukoil cégben dolgozik, lobbizott értünk, és sikerült elérnie, hogy Óbecse 230 ezer dinár adományt kapjon. Mi ennek a miniprojekt megvalósításának a végéhez közeledünk – mondta az igazgatónő.

Az óvoda udvarának rendezési munkái között szerepel egy 12 négyzetméteres pálya építése, amelyet gumialappal borítanak majd be. Emellett különféle tevékenységekhez vásárolnak eszközöket, amelyek segítségével a gyerekek a térben gyakorolhatják és fejleszthetik készségeiket, valamint a koordinációt.