2024. március 29., péntek

Szolgálat és barátkozás

Az adai Szentháromság Gyermekkórus Budapesten vendégszerepelt

A budapesti Rózsafűzér Királynéja templomban szolgáltatta a liturgikus zenét és éneket a vasárnapi nagymisén az adai Szentháromság Gyermekkórus, amely ezután rövid hangversenyt is adott a helyszínen. A hétvégén az adai gyermekkórus tagjai kétnapos vendégszereplésen vettek részt Budapesten, ahol az egyház szolgálat mellett megtekintették a város nevezetességeit is. Barna Helga, a Szentháromság Gyermekkórus elnöke elmondta, hogy Ft. Nagy Károly helyi plébános meghívására utaztak Budapestre. Viszont a kétnapos utazásra az anyagi hátteret az anyaországi Vajdasági Baráti Egyesület tagjai biztosították a 2021-es Mikulás-napi gyűjtési akciójukból, valamint az adai Tóth Árpád és felesége, Erzsébet támogatta még a gyermekkórus útját.

– A Szentháromság Gyermekkórus számára hatalmas elismerésnek számít a budapesti vendégszereplés, annál is inkább, mivel négy éve alakult meg a kórus. A gyerekeink nagyon ügyesek, a felnőtteknél nagyon erős az összefogás és az elhívatottság, aminek köszönhetően eljutottunk az első külföldi vendégszereplésünkre, és nem is akár hova – magyarázta Barna Helga. – Egy ilyen szolgálat az tényleg azt bizonyítja, hogy nemcsak az ember, hanem az Isten által is kísérve vagyunk. Emondhatom, hogy nem csak a hétköznapokban érezzük a próbák vagy itthon fellépések ideje alatt, hogy az Isten a tenyerén hord bennünket, hanem ott is végig ezt tapasztaltunk. Nagyon sokat jelentett nekünk ez az utazás, mivel baráti kapcsolat alakult ki a vendéglátókkal. A plébánián voltunk elszállásoval, ahova sokan bejártak segédkezni, azokkal az emberekkel is megismerkedtünk. A Vajdasági Baráti Egyesület elnökével, dr. Simon Vilmossal és néhány egyesületi taggal bejártuk a budai várait, amelyeről nagyon szép és tartalma ismertetőt hallottunk. A gyerekek eljutottak a Csodákpalotájában, ahol szórakozhattak és játszhattak. Ellátogattunk a budapesti állatkertbe, ami szintén hatalmas élmény volt mindenki számára. A kórustagok között vannak olyan gyermek, akik korábban még nem jártak Budapesten. Varázslatos volt a látvány, maga a város, a nevezetes épületek, az Országház és a hidak, amelyeket megtekintettünk. Nagy élmény volt mindannyiunknak. Nagyon hálásak vagyunk a szülőknek és a kórusban szakmai munkát végző felnőtteknek is, hogy hozzájárultak a vendégszereplés megvalósulásához – nyilatkozta a gyermekkórus elnöke, aki megjegyezte, hogy már újabb felkérést is kaptak Budapestről. Jövőre a terézvárosi templomban hívták énekelni a gyermekkórust. Barna Helga elmondta, hogy szeretnék folytatni az együttműködést, de ez a lehetőségeiktől is függ.