2024. március 28., csütörtök

Orbán: Megvédjük a rezsit és elvesszük az extraprofitot

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.

A kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta: kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.
Ebből a két alapból fogják finanszírozni a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségét - tette hozzá.
Ismertette azt is, hogy az intézkedések időben korlátozottak: két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak.
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is.
Elmondta, a kormány a nap folyamán tartott ülésén áttekintette az ország gazdasági helyzetét. A miniszterelnök azt mondta, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet.
Ma a rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat - közölte.
Orbán Viktor szerint a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk.
Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert - mondta.
„Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez" - fogalmazott, közölve: a részletes számokat a csütörtöki kormányinfón ismertetik.