2024. április 19., péntek
15. NEMZETI VÁGTA

Szabadkán indul az előfutamok sora

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartottak Budapesten a Nemzeti Vágta idei programjáról

Tegnap délelőtt évadnyitó sajtótájékoztatót tartottak Budapesten a Nemzeti Vágta idei menetéről. A rendezvényen Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke, valamint Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója számoltak be az idei Vágta programjáról, ismertették az idei elővágta-helyszíneket és tájékoztattak a versenyek lebonyolításáról.

Október első hétvégéjén, immár 15. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágta döntőjét, ahol az ország legjobb amatőr lovasai mérhetik össze tudásukat. A budapesti fináléra kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlanak 9 magyarországi – és 4 határon túli helyszínen. Május 28-án a Vajdasági Vágtával veszi kezdetét, és szeptember 10-én a Viharsarki futammal zárul az Elővágta futamainak sorozata.

A jeles évforduló alkalmából rendhagyó sajtótájékoztatón jelentették be a szervezők, hogy az idén a múltidézés, a 15 év legszebb pillanatainak felelevenítése mellett, a jövő lovas generációjáé lesz a főszerep. Az idei Vágta a gyerekeket, fiatalokat helyezi középpontba, a hagyományaink továbbörökítését, a lovassportok, a lovaglás népszerűsítését a következő nemzedék számára.

Szintén a jeles évforduló okán, három rendkívül bátor 15 éves gyermekhősről emlékezik meg a Vágta, akik 1848–49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről: Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Simig Rezső tüzérhadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje, és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos emléke előtt tiszteleg a verseny.

Az októberi döntőn nem marad el az izgalmas Nemzetközi Futam sem, amelyet 2022-ben a ’48-as forradalom és szabadságharc legifjabb tábornoka, a 27 éves Czetz János emlékének ajánl a Nemzeti Vágta, a hős születésének 200. évfordulója alkalmából. A közkedvelt kocsitoló versennyel is készülnek a szervezők a Hősök terére, sőt három Elővágta helyszínen is találkozhatnak a nézők ezzel a programmal. Újra startol a nagy népszerűségnek örvendő Jótékonysági Sztárfutam, melyen Barabás Kiss Zoltán, Sipos Imre, Nagy Ervin, Krajnik Balogh Gábor, Széchenyi Krisztián és a tavalyi győztes, Bács Péter áll rajthoz.

A szervezők egy fontos döntést is bejelentettek, amelyet a magyar lótenyésztés támogatása érdekében hoztak: 2023-tól a Nemzeti Vágtán magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat.

Az idén is megnyitja kapuit az Andrássy úti Vágta Korzó, ahol az induló települések mutathatják be népviseletüket, gasztronómiájukat, a tájegységükre jellemző iparművészeti alkotásokat, szakmákat és kulturális, valamint lovas örökségünkhöz kötődő hagyományaikat.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy a lovaskultúra, a lovassport a figyelem középpontjába került az elmúlt időszakban. A szövetség hét szakággal rendelkezik, amelyek közel ezer versenyt rendeznek az országban, a Nemzeti Vágta azonban a szövetség és a magyar lovasélet számára is különleges esemény.

– Amatőr eseményeink között a legrangosabb és a közönség számában, ismertségében, népszerűségében abszolút mindent visz, továbbá a legmagasabb szinten reprezentálja a magyar lovassportot – fogalmazott.

Mint rámutatott, a több évvel ezelőtt kialakult elővágtarendszer jelentősége az, hogy az előfutamok viszik el a magyar lovaskultúrát, a magyar lovassportot és magát a Nemzeti Vágtát a különböző településekre.