Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek.
Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.” Jn 14, 23–29
Krisztusban kedves testvéreim!
A mai evangéliumban Jézus búcsúbeszédének folytatását olvashattuk, amit halála előtt mondott tanítványainak. Ebben a beszédben az Úr bátorítja és vigasztalja apostolait. A tanítványok össze voltak zavarodva, nyugtalan volt a szívük, hogy elveszítik Mesterüket. Jézus úgy szól hozzájuk itt, mint egy haldokló édesapa, akit ijedt fiai körbevesznek a halálos ágyánál. Ő vigasztalni akarja mindnyájukat, gondoskodni róluk. Ez a gondoskodás abban nyilvánul meg, hogy megígéri nekik az Atyánál való lakóhelyet, a Szentlélek eljövetelét, a Vigasztalót, valamint saját békéjét adja nekik. Jézus korában a békesség nektek köszöntés sűrűn használatos volt, de Jézus itt nem elégszik meg csak egy köszöntéssel, kívánással, hanem Ő adja a békét önmagából. Az Ószövetségben a próféták látomásaiban a béke már az üdvösség teljességét jelentette, valamint az Újszövetségben Jézus eljövetele, megtestesülése a béke megvalósulása, hiszen az angyalok az Úr születésekor ezt hirdették: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” A feltámadásról szóló evangéliumi részletekben pedig Jézus mindig békével köszönti tanítványait, hogy megerősítse hitüket és bizalmukat. Ezt a békét kínálja ma is Jézus nekünk, a saját békéjét, ami a mi hitünket is megerősíti. De a kérdés az, hogy mi hol keressük a békességünket. Minden embernek vannak félelmei, aggodalmai, szorongásai, ezért mindenkinek szüksége van valakire, aki megnyugtatja őt, aki bátorító szavakkal önt bele új lelki erőt, aki mosolyával felvidítja. A keresztény ember számára Jézus az a Valaki, aki mindezt megadja. Jézus békéje óriási kincs számunkra, amit senki sem vehet el tőlünk. Ezért mondja: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” Az Úr békéje nem a világ békéje, ami úgy adja számunkra a nyugalmat, hogy valamilyen felületes örömével leköt bennünket és látszólag elfeledteti bajainkat, amelyek azután újra, és talán még fájdalmasabban eszünkbe jutnak. Jézus békéje az a tudat, amellyel Ő az Atya akaratában jár, az Ő tervét valósítja meg, ezért életének meg van a célja és megvan a győzelme. Jézus tudta azt, hogy honnan jött, és hogy hová megy. Mi is erre vagyunk meghívva, nekünk is ez a küldetésünk. Mi is tudjuk, hogy nem e világból valók vagyunk, Krisztushoz tartozunk, és hogy az örök élet felé tartunk. Az az ember, aki Jézus békéjét befogadta, nem ismer csüggedést, zaklatottságot, nyugtalanságot, félelmet, a Krisztus békéjével élő ember összhangban van Istennel, embertársaival, a világgal és önmagával. A béke mindig két személy rendezett kapcsolatával kezdődik, és ez vonatkozik az ember és ember közötti kapcsolatokra, valamint ember és az Isten közötti kapcsolatra. Amikor a békét keressük, akkor tulajdonképpen az Istent keressük legbelül, nélküle az embertársainkkal való kiengesztelődésünk sem lehetséges. Ha békétlenség van bennünk, akkor az egyben a szeretet hiánya is. Ilyenkor meg kell vizsgálnunk magunkban, hogy milyen a kapcsolatunk Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal. Az igazi békét csakis Isten ajándékozza az embernek. Isten áldásának része a béke, ezért köszöntik egymást az emberek ezzel a Bibliából eredő jókívánsággal: „Béke veled!” A Biblia nyelvén a békesség nemcsak a háború hiányát jelenti, hanem azt is, hogy a békességben élő ember Isten bőséges áldásában részesül az élet minden területén. Az embernek az Istennel való lelki közösségében van a békessége, a valódi élete. Az élő Istennel való teljes, zavartalan lelki közösség az a közeg, amiben igazán emberré válhatunk mindnyájan. Erre kell törekednünk mindennap, mert csak ebben a szeretetkapcsolatban lehet kibontakozni, ahol jól érzi magát az ember akkor is, ha körülötte a feje tetejére áll minden. Mert ebben a közösségben az ember érti Istent, egyet akar vele. Ebben a közösségben lehet megmaradni és túlélni mindent.
Ámen.
