2024. március 28., csütörtök

Megoldódik-e a Fantast kastély ügye?

Tanácskozást hívnak össze az épületkomplexum gondozásával kapcsolatban

Miután az idén februárban kivágták a fákat az Óbecse melletti Fantast kastélynál található kastélykápolna körül, április végén árvíz volt a kastélykomplexum környékén. Annak érdekében, hogy közös megoldás szülessen Bogdan Dunđerski kastélyának gondozása ügyében, Óbecse község képviselői a közelmúltban megbeszélést folytattak a Matica srpska képviselőivel. Azt követően, hogy az MK Group tavaly februárban bejelentette, hogy a továbbiakban nem szándékozik a kastély működtetésével foglalkozni, Óbecse község önkormányzata vette gondozásba ezt a kulturális-történelmi létesítményt. A Fantast kastély vendéglátó részét, vagyis az éttermet és a szállodát ezután bezárták, és a bejelentések szerint megkezdték a konzerválási eljárásokat.

– Annak érdekében, hogy Óbecse község továbbra is gondoskodjon a létesítményről, egy biztonsági ügynökséget bíztak meg azzal, hogy járőrözzön a kastély körül és akadályozza meg az esetleges rongálását, illetve hogy amennyire tudja, óvja meg ezt a turisztikai kincset. A közelmúltban a Matica srpska képviselőivel tanácskoztunk annak érdekében, hogy kidolgozzunk egy megoldásról szóló modelltervezetet, amely mindannyiunk számára kielégítő lenne, mivel ez a kastélykomplexum nagy jelentőséggel bír a helyi önkormányzat, a községbeli polgárok és mindazok számára, akik értékelik a kultúrát, valamint tisztelik és becsülik a Dunđerski család gazdag történelmét. Hamarosan, a tervek szerint egy hónapon belül a Művelődésügyi és Tájékoztatási Minisztériumban tárgyalunk majd, hogy folytassuk mindazokat a megbeszéléseket, amelyeket Maja Gojković illetékes miniszterrel már megkezdtünk. Maja Gojković tavaly Óbecsére látogatott, akkor már beszéltünk a Fantast kastélyt érintő problémákról, valamint az óbecsei Városi Színház tetőszerkezetének a javításáról is. A megbeszélést követően sikeresen pályáztunk a művelődési minisztériumnál és biztosítottuk a pénzeszközt a színház tetőszerkezetének felújítására. Úgy gondolom, ugyanilyen sikerrel tudunk majd pályázni ezúttal is, hogy megoldódjon a Fantast ügye – közölte Dane Mandić, a községi tanács sporttal, ifjúsággal és idegenforgalommal megbízott tagja.

A Matica srpska 2012-ben restitúciós eljárást indított és az ingatlan, azaz Bogdan Dunđerski kastélyának visszaszolgáltatását követelte. A per teljes tíz éve tart, és még mindig az illetékes igazságügyi hatóságokra vár, hogy eldöntsék, kié a Fantast – a Matica srpskához tartozik vagy sem.