2024. március 28., csütörtök

Faluszépítés

A közelmúltban három munkaakciót is tartott a kishegyesi ifjúság

Kishegyes Község Ifjúsági Szervezete igen aktív volt az utóbbi időben. Több olyan munkaakciót is szerveztek, amely a falu, a környezet szépítésére irányult. Most szombaton pedig a legfiatalabb generációknak kedveskedtek, egy játszótér szépítésével és javításával. Kálmán Virág, a szervezet koordinátora arról számolt be lapunknak, hogy az elmúlt két hét alatt három megmozdulásuk volt.

– Az ifiszervezet aktivistái első alkalommal a Vasút utcai játszóteret festették le. Ezen a két héttel ezelőtti akción 7-8 fiatal vett részt. Ezt a munkát befejeztük, majd a következő akció keretében a Gomex áruház melletti zöldterületen elültettünk száz büdöskepalántát. Arra a területre ültetünk más virágokat is, és szeretnénk az összes üres felületet betölteni növényekkel. Most szombaton ismét munkaakciót tartottunk és a Bácska utcai játszóteret festettük be. Míg az ifjúsági szervezet aktivistái festették a játszószereket, addig a helyi közösség alkalmazottai megjavították a hibás elemeket. Így elmondható, hogy ez az akció összefogással valósult meg – számolt be az ifjúsági szervezet koordinátora, majd hozzáfűzte, hogy a munkaakciók során használt festéket a kishegyesi helyi közösség biztosította az ifjúsági szervezet számára, a virágpalántákat pedig a Capriolo vállalat.

A tervek kapcsán Kálmán Virág elmondta, hogy mivel a falu két legforgalmasabb játszótere elkészült, most a faluszépítésre szeretnének összpontosítani. Többfajta virágpalánta beszerzésére várnak, amint ez megtörténik, az ifjúsági szervezet aktivistái elültetik őket a falu területén.