2024. március 29., péntek
ÚSZÁS

Katinka-film, Katinka-tervek

Egyelőre csak egy cél elérését, de nem a végállomást jelentené a háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka karrierjében, ha sikerülne megszereznie a 100. érmét a nagy nemzetközi versenyen. A 33 éves úszó többek között erről is beszélt a közelmúltban a június 18-án kezdődő magyarországi vizes világbajnokságot egyik felvezető magazinműsorban. „Azt így nem merem, meg nem is szeretném kimondani: ha megvan, akkor befejezem a pályafutásomat. Ezt még annyira úgy nem érzem, tehát hogy ha, idézőjelben, ne adj’ Isten, vagy mégis sikerül augusztusig, akkor azt nem tudom elképzelni, hogy akkor elköszönjek az úszástól. Ha megvan, akkor az lesz, hogy sikerült elérnem egy olyan célt, amit kitűztem magam elé, és a világon még senkinek sem sikerült” – fogalmazott Katinka.

Hosszú 2004-ben, 15 évesen kezdte el gyűjteni az érmeket nagy világversenyen. A bécsi rövidpályás Eb után négy évvel jött az első nagymedencés érem, majd 2009-ben a világbajnoki cím, aztán négy medál a hazai Eb-ről. Az igazi henger, azaz az éremdömping 2012-től indult, amikor Iron Ladyként aratta sikereit. A negyedik olimpiáig kellett várnia az ötkarikás medálokra, Rióban négyet is gyűjtött, hogy aztán a budapesti, majd a kvangdzsui vb-n is megnyerje a két vegyesúszó aranyat. Eddigi utolsó érmeit a 2021-es budapesti Eb-n szerezte, azaz jelenleg 96-nál tart.

A beszélgetés során szóba került, mi a különbség a kilencszeres nagymedencés világbajnok sztársportoló korábbi és jelenlegi felkészülésében, hogyan hatott az életére és a pályafutására a koronavírus-járvány, vagy hogy miért nem érzi tüskének a tokiói olimpiai szereplését.

A sportág egyik meghatározó személyiségéről a közelmúltban kezdték el vetíteni a magyar mozik életrajzi dokumentumfilmjét, a Katinka című, mintegy 100 perces alkotást – amelyben a nézők exkluzív archív felvételeken keresztül is megismerhetik a klasszis versenyző életútját, amelynek csúcspontjaként a 2016-os riói olimpián három arany- és egy ezüstérmet nyert –, s ennek kulisszatitkairól is beszélt a kiváló úszó, aki a Duna Arénában sorra kerülő világbajnokság minden pillanatát szeretné kiélvezni a magyar szurkolókkal közösen.