2022. július 2., szombat

Feldolgozták Bajsa első világháborús történetét

Folytatódott a Délvidék és az első világháború rendezvénysorozat

Cikkünkhöz képgaléria tartozik, amely ITT tekinthető meg!

Könyvbemutatót tartottak Bajsán. Előtte azonban megkoszorúzták a helyi sírkertben az első világháború áldozatainak emléktábláját. Azt követően Az első világháborútól a nemzeti összetartozás napja bevezetéséig című kiállítást nyitották meg. Korenchy László, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) alelnöke, valamint a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnökségi tagja a trianoni békediktátum 100. évfordulójára szervezett, Kárpát-medencei körútját járó vándorkiállítást nyitotta meg a helyi közösség épületének emeleti nagytermében. A budapesti Magyarságkutató Intézet, valamint az újvidéki székhelyű VMPE többéves együttműködésének köszönhetően Bajsa már a tizenkettedik vajdasági helyszíne a kiállításnak. Korenchy a háborút megelőző titkos politikai alkukról is beszélt, illetve, hogy a tárlat hogyan mutatja be az összeomlás utáni zűrzavart, a vörös diktatúra százharminchárom napját, illetve annak tragikus következményeit a béketárgyalás eredményeire. Ugyanebben az időben történt az ország megszállása és kirablása a velünk szomszédos államok részéről. Ezt próbálta meg orvosolni a felálló nemzeti kormány – mutatott rá Korenchy László, aki az elcsatolt területekről elűzöttek helyzetét felmenői sorsával is illusztrálta.

Fotó: Tóth Péter
Fotó: Tóth Péter

A Mire a falevelek lehullanak… – Bajsa a nagy háborúban (1914–1918) című kötet bemutatója előtt Cesznak Arnold Hol vagyunk – Bajsa történelmének rövid áttekintéseTomik Nimród Topolya társadalmi élete az első világháború idejéndr. Fejős Sándor, a Szegedi Tudományegyetem professzora Társadalmi egyesületek a délvidéken 19 és 20. század fordulóján címmel értekezett. A kötetet a kutatás vezetői: Kocsis Antal és Kocsis Éva, valamint a szerzők, illetve a kutatás résztvevői, Cesznak ArnoldDamján Zsolt, valamint a kiadvány szaklektora és szerzője, Molnár Tibor levéltáros mutatták be. A szerzőkkel Tomik Nimród történész beszélgetett. Kocsis Antal elmondta, hogy több éves kutatómunka eredményeképpen 106 bajsai első világháborús áldozat adatait sikerült megtalálni. A faluból származók zöme a keleti frontra lett vezényelve, de valamennyi fronton voltak bajsaiak is. Molnár Tibor rámutatott, hogy az első világháború kitörésétől a trianoni békeszerződés aláírásáig terjedő időszakot dolgozták fel.

A rendezvényen közreműködött a bajsai Testvériség Művelődési Egyesület Csalogány Asszonykórusa. A könyvbemutató a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság Délvidék és az első világháború elnevezésű rendezvénysorozata keretein belül valósulhatott meg.