2024. március 29., péntek

A felnőtté válás kínjai

Ma lesz a Láthatatlan kölykök ősbemutatója az Újvidéki Színházban

Az idei évad harmadik ősbemutatójára – a Láthatatlan kölykök produkcióra – május 25-én kerül sor az Újvidéki Színházban. Az előadás Terék Anna vajdasági írónő szövege alapján készült, és Lénárd Róbert rendező állítja színpadra.

Terék Anna ezt az exkluzív drámát – amely a felnőtté válással, a serdülőkkel, a problémáikkal és a felnőttekkel való kapcsolataival foglalkozik – kizárólag az Újvidéki Színház számára írta – olvasható a lapunkhoz eljuttatott ismertetőben.

„A gyerekeket óvni, védeni és tanítani kell arra, hogyan kell döntést hozni, hol húzódnak a határok, hogyan kell viselkedni adott helyzetekben, legyen az egy krízisállapot, vagy egy nyugalmi szituáció. A felnőttek tanítják a gyerekeket. Ezzel arányosan, a felelősséget is a felnőttek kell, hogy viseljék. Hiszen a felelősségvállalásra is a felnőttek tanítják meg a gyerekeket. Ha például egy gyerek környezetében van olyan jóindulatú felnőtt, aki oda tud figyelni rá, aki érdeklődik iránta, hogy mit gondol, mit érez, mik a tervei, mik a nehézségei és mire tud büszke lenni, ha van, aki komolyan veszi és szereti, akkor sokkal kisebb valószínűséggel fog elkallódni a felnőtté válás rögös útján, mintha azt érezné, hogy nem lényeges az élete, a gondolatai, a személyisége, a véleménye. Nem tudjuk megakadályozni, hogy a világban ne legyen bűnözés és veszély, viszont szeretettel és odafigyeléssel meg tudjuk akadályozni, hogy egy gyerek élete rossz irányt vegyen” – mondta Terék Anna, a szöveg szerzője.

Lénárd Róbert rendező számára a Láthatatlan kölykök kezdetben egy eposz a szabadságról, ahol a homok és a sár kicsinyes realizmusa költészetté változik, de a gyönyörű versek között jól látható egy világ, amelyben nem beszélhetünk sem szépségről, sem szabadságról, csak némi rothadásról. Minden pörög, minden visszatér: drog, intim szféra hiánya, test és lélek reménytelen védelme, menekülés és megtalálás. Ez egy körforgás.

Az érdekesség, hogy a darab premierjét az eltűnt gyerekek világnapján tartják: „Ez abszolút nem volt betervezve... enyhén hitetlenkedtem, és bevallom, kicsit meg is ijedtem, amikor megtudtam, hogy a bemutatóra tervezett nap egybeesik az eltűnt gyermekek világnapjával. Tegyük fel, hogy a kozmosz üzenetet küldött nekünk” – tette hozzá a rendező.

A szereplők: Szalai Bence, László Roland, f. h., Horváth Blanka, f. h., Dupák Fanni, f. h., Hajdú Sára, Kőrösi István, Figura Terézia, Ferenc Ágota, Faragó Edit.

Az előadást a kisteremben játsszák, 19 órai kezdettel. Az első reprízt május 28-ára tervezik.