2024. március 28., csütörtök
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM

Kétszeres túljelentkezés a felvételin

A rangsorolásnál akár egy pont is mérvadó lehet, ezért fontos a kisérettségi minél jobb megírása

Lezajlott az angol és német nyelvi szak, valamint a színház- és audiovizuális művészet szak felvételi vizsgája a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban. Angol nyelvből a 70 jelentkezőből 48 diáknak volt sikeres a felvételije, azonban mindössze 36 tanulót vesznek fel. A színház- és audiovizuális művészet tagozaton a 34 jelentkezőből mindenkinek sikeres volt a tesztje, de csak húsz tanuló juthat be. A német nyelvi szakra 12 diákot vesznek fel, a jelentkezők közül 8-an sikeresen felvételiztek, így a bejutásuk már biztos.

Nagy Tibor, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a tavalyi évhez képest, az idén kétszeres túljelentkezés volt a felvételi vizsgákra, ami igazán megtisztelő az intézmény számára. Hozzátette: fontos a továbbiakban is a sok-sok tanulás, a motiváció és az elszántság azon diákok számára, akik be szeretnének jutni a kívánt szakra, ugyanis a rangsorolás még „mozoghat”. A felvételi mellé még hozzászámítódik a kisérettségi, valamint a 6.,7.,8. osztályos átlageredmény pontszáma is. A Vuk-diplomára ugyancsak extra pontokat lehet kapni, illetve a köztársasági vagy nemzetközi versenyeken elért eredmények is plusz pontnak számítanak.

A sporttagozatra való jelentkezés tegnap délután zárult le.