2024. március 28., csütörtök

Nagy István: A pálinka igazi hungarikum

Megkezdődött a kilencedik Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny

A pálinka nemcsak kiemelkedő minőségű ital, hanem igazi jelkép, hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét, és egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette – mondta az agrárminiszter hétfőn Körmenden, a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny megnyitóján.

Nagy István köszöntőjében úgy fogalmazott: a pálinka ismertségét a hungarikumok közé emelés szolgálta, de a minőségre is nagy hangsúlyt kell fektetni, ennek pedig egyik jelentős bástyája az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny, amelynek lényege a minőségi termékek kiválasztása, ezek népszerűsítése itthon és külföldön egyaránt.

Hozzáfűzte: a Vidékfejlesztési Programból 2021 és 2027 között komplex módon fejlesztik a teljes élelmiszeripart, minden tevékenység és minden vállalati méret számára biztosítanak lehetőséget, a felhívások tervezése során az ipar igényeit vették figyelembe.

A miniszter a versenyről szólva kiemelte, hogy az a termelőknek és a fogyasztóknak egyaránt szakmai visszajelzést adhat az aktuális pálinkakínálatról, trendekről.

Az elért eredmények, díjak a nagyközönséget tájékoztatják arról is, hogy melyek a piacon elérhető legjobb pálinkák – mondta, hozzátéve: mindig az adott pálinka íz- és illattisztasága, íz- és illatkaraktere, valamint a harmóniája dönti el a versenyt.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke a verseny megnyitóján elmondta, hogy az idén 41 kereskedelmi főzde és forgalmazó együttesen 346 tétellel nevezett be, amelyeket a NÉBIH vizsgálata után 25 pálinkaszakértő értékel majd kóstolás alapján, kiválasztva a kategóriagyőzteseket, azok közül pedig az év legjobb pálinkáját.

Bebes István (Fidesz) Körmend polgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az országos megmérettetésnek a Rába-parti város adhat otthont három napon át. Hozzátette: igyekeznek aktívan bekapcsolódni az eseményekbe, hiszen a pálinkaverseny ideje alatt a város több éttermében és cukrászdájában kínálnak majd jóféle minőségi pálinkákat, tartanak bemutatókat.ló, Nagy István és Bebes István