2024. április 19., péntek

Lemondott posztjáról a háború miatt egy genfi orosz diplomata

Benyújtotta lemondását egy orosz diplomata Genfben az Ukrajna ellen indított háború miatt, majd nem sokkal később levelet küldött a Genfben dolgozó külföldi diplomatáknak, azt írva, hogy szégyelli magát országa miatt.

A 41 éves Borisz Bondarev tanácsosként a genfi leszerelési konferencia munkájában vett részt országa képviseletében.

Korábban Mongóliában és Kambodzsában is volt külszolgálaton. Telefonon megerősítette az AP amerikai hírügynökségnek, hogy hétfőn átadta felmondólevelét Gennagyij Gatyilov genfi orosz nagykövetnek.

„Húszéves diplomáciai pályafutásom alatt megéltem külpolitikánk számos fordulatát, de soha nem szégyelltem magam annyira a hazám miatt, mint az idén február 24-én" – írta körbeküldött levelében Bondarev.

„Tűrhetetlen, amit a kormányom jelenleg művel. Közszolgaként osztoznom kellene ennek felelősségében, és erre nem vagyok hajlandó" – mondta a diplomata az AP hírügynökségnek. Közölte azt is, hogy lépésére egyelőre nem kapott reakciót

Moszkvából, de tart attól, hogy megpróbálnak vele példát statuálni. „Ha bíróság elé állítanak, akkor mások valószínűleg nem fogják követni a példámat" – fogalmazott a diplomata. Kollégáival kapcsolatban azt mondta, „nem minden orosz háborús uszító. Helyén van az eszük, de be kell fogniuk a szájukat".

Bondarev mintegy 40 címzettnek küldte el angol nyelvű levelét, melyben azt írja, hogy a háború kitervelői egyetlen dolgot akarnak, „mindörökké hatalmon maradni, ízélestelen palotákban élni fényűző életüket, jachtokon hajókázva, melyek vízkiszorítása és ára vetekszik az egész orosz haditengerészetével".

Levelében Szergej Lavrov orosz külügyminisztert is bírálta, aki szerinte 18 év alatt művelt és tanult értelmiségiből olyasvalakivé vált, aki egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz, és atomfegyverekkel fenyegeti a világot.

„A külügyminisztérium ma nem a diplomáciáról szól, csak a háborús uszításról, hazugságokról és gyűlöletről" – írta Bondarev.