2024. április 18., csütörtök

A közös vállalkozás sikere

Üzleti fórumot tartottak Törökbecsén

Az együttműködés további erősítése volt a központi témája annak az üzleti fórumnak, amelyet csütörtökön tartottak meg a Törökbecse Községi Művelődési Ház multifunkcionális termében. A fórumot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) képviselői szervezték meg közösen bánáti, bácskai és bosznia-hercegovinai kamarák szakembereivel, valamint önkormányzatok vezetőivel. Az eseményt azzal a céllal rendezték meg, hogy megoldásokat, valamint anyagi forrásokat találjanak az idegenforgalmi és különféle gazdasági fejlesztésekre, amelyek a jövőben hozzájárulnak a vajdasági, a szerbiai és a bosznia-hercegovinai régiók fellendítéséhez.

– A törökbecsei fórum konkrét célja, hogy bemutassuk Törökbecse és Nagykikinda gazdasági lehetőségeit, így szemléltetve, hogy milyen téren lehetne együtt dolgozni a magyarországi befektetőkkel. Ismertettük a már megvalósított és a most zajló projekteket, de a jövőbeli tervekről is tanácskoztunk. A varrodák létrehozása érdekli leginkább a magyarországiakat, ugyanis sok magyar vállalat működött Ukrajnában, a háborús helyzet miatt azonban új helyszíneket keresnek a termeléshez. Emellett szó volt még a mezőgazdasági termékek feldolgozásáról és egy aquapark kiépítéséről is itt, Törökbecsén – nyilatkozott Kismárton Ottó koordinátor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara törökbecsei információs irodájának vezetője.

Link Lajos, a törökbecsei Aracs Turizmus vezetője kiemelte: a fiataloknak nem kell elvándorolniuk, hiszen itthon is tudnak érvényesülni megfelelő szak- és nyelvtudással.

– Ez az üzleti fórum nemcsak Törökbecsének, hanem egész Vajdaságnak nagy lehetőség. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának köszönhetően újraélesztettük a történelmi kapcsolatunkat Törökbecse és Budapest között. A kamara helyi irodájának kiemelkedő szerepe van, hiszen bemutatja az itteni lehetőségeket Budapestnek, Magyarországnak, ezáltal pedig Európának – mondta Link Lajos.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarához több mint háromszázezer vállalkozás tartozik.

– A turizmus mindennek a legjobb marketingje, hiszen minden nemzet azt akarja bemutatni, ami hazájában, kultúrájában, szokásaiban a legszebb, a legjobb. Ezért is hoztuk ide a szakembereket. A célunk, hogy a szerbiai vállalkozások képviselőit összehozzuk a magyarországi vállalkozások képviselőivel, hiszen együttesen erősebbek, mint külön-külön. A magyar oldal úgy tud hozzájárulni egy üzleti sikerhez, hogy mi már tudjuk, az Európai Unióban hogyan is kell vállalkozni, mit kell tenni ahhoz, hogy megkapjuk a különféle támogatásokat, amelyek nélkül nagyon nehéz az EU igényeit teljesíteni – közölte Bornemisza Miklós, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nemzetközi és Külgazdasági Kollégiumának egyik alelnöke.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselői az elkövetkező napokban Törökbecse mellett üzleti fórumot tartanak Kevevárán és Delibláton is.