2024. április 18., csütörtök

Az utolsó másodperc döntött

A csütörtök esti mérkőzésekkel kialakult a férfi BL négyes döntőjének mezőnye. A Barcelona a visszavágón is legyőzte a Flensburgot, így hasonlóan drámamentesen biztosította továbbjutását, mint egy nappal korábban a Veszprém és a Kielce. A negyedik párharc azonban a másik három elmaradt izgalmaiért kárpótolt, hiszen a Kiel és a PSG között 120 percnyi játék után is csupán hajszálnyi különbségen múlt, hogy ki lehet ott a legjobb négy között. A két csapat a múlt héten Párizsban 30:30-as döntetlent játszott, Kielben pedig a találkozó nagy részén a franciák voltak előnyben, ám a második játékrészben fordítani tudtak a németek. A végjáték előtt azonban a PSG 31:31-re egyenlített – innentől a döntetlen már francia továbbjutást jelentett volna az idegenben lőtt gólok még életben lévő szabálya miatt, 33:32-es Kiel-vezetésnél az emberelőnyben lévő franciáknak még egy utolsó, pár másodperces támadásra maradt idejük: a holland Luc Steins középről egy talajközeli lövést vállalt be, a spárgázó Niklas Landin azonban megfogta a labdát, s ezzel berepítette csapatát a fináléba.

A négyes döntőt június 18–19-én Kölnben rendezik, az elődöntős párosítások sorsolását pedig jövő kedden, május 24-én tartják.

BL-negyeddöntő, visszavágó: Barcelona–Flensburg 27:24 (összesítésben 60:53), Kiel–PSG 33:32 (63:62).