2024. április 19., péntek

Nagy divat volt

Historizmus kori másolatokat mutattak be a Szabadkai Városi Múzeumban

A Szabadkai Városi Múzeumban csütörtök estefelé került sor a Historizmus kori másolatok a Képzőművészeti Osztály gyűjteményéből című előadásra és tárlatvezetésére a Historizmus Bácskában című kiállítás keretében. Az előadás azokról a másolatokról szólt, amelyek a Szabadkai Városi Múzeum gyűjteményében találhatók a festészet és a szobrászat tárgykörében. A rendezvényen dr. Ninkov K. Olga művészettörténész egy rövid prezentáció formájában ismertette, majd szemléltette a szebbnél szebb alkotásokat az érdeklődők számára.

– Ez egy olyan téma, amivel a művészettörténészek nemrég kezdtek el foglalkozni. A másolás nagyon divatos volt, főleg a 19. század második felében, a historizmus időszakában, amikor régi stílusokat elevenítettek fel. A művészek és a vevőközönség is rá volt hangolva az alkotások másolatának a vásárlására, sőt Szabadkán is bevett szokás volt. A nyomdászat fejlődésével pedig reprodukciókat is felhasználtak könyvekből vagy képeslapokról, ami azt jelentette, hogy bárki megvásárolhatta és akár otthon is kitehette, bekeretezhette. Abban az időben nagyon jól beleillettek az enteriőrökbe például a reneszánsz vagy barokk alkotások másolatai – emelte ki Ninkov K. Olga művészettörténész, majd hozzátette:

Scharles le Brun: Nagy Sándor és Dareiosz asszonyai című 1660-1661 között keletkezett festményének másolata (Fotó: Dér Dianna)

Scharles le Brun: Nagy Sándor és Dareiosz asszonyai című 1660-1661 között keletkezett festményének másolata (Fotó: Dér Dianna)

– Azt, hogy melyik alkotás másolat és melyik nem, néha könnyen tudjuk, mert oda van írva. Azonban vannak olyanok is, amelyek nincsenek szignálva, és idő kell hozzá, hogy az ember rájöjjön, hogy minek alapján másolták. Ez általában először egy megérzéssel kezdődik, melyet egy hosszadalmas kutatás követ. Az internet használatának köszönhetően mára már könnyebben hozzá tudunk férni a különféle archívumokhoz, mint régebben – mondta a művészettörténész.